Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Parádéztak a gyermeknyuszik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2011. április 26. 15:00
Parádéztak a gyermeknyuszik
Böszörményi Julianna: Idén először rendeztük meg a Generációk tornáját
A nyuszifelvonulás. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Negyedik alkalommal rendezték meg a Gyulavári kastélynál a Nyusziparádét. A több generációt is elváró esemény a Bay iskolától induló „nyuszifelvonulással” kezdődött, ahol a gyerekek saját készítésű álarcokban, vagy nyuszifülekben indultak az iskolától. A kastélyhoz érkezve, különféle megmérettetésekkel kezdődött a parádé. A mondókák, versek, és közös éneklés után tojást kereshettek a gyerekek, majd kakaslövés, tojásgurítás és tojásfaállítás következett. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a mocsárjárás és a csoszogi elnevezésű nép játékokat is. Ezután következett a generációk tornája, ahol alsósok, felsősök, szülők, nagyszülők, pedagógusok vegyes csoportokban versenyeztek. Többek között tojásfutásban, ahol kifújt tojást fakanálon kellett egyensúlyozni, vízgyűjtő sorversenyben, tojásverésben, vagy a nyúlderbiben, ahol fülesnek öltözött versenyzők mérték össze ügyességüket és jelmezüket.

– Idén először rendeztük meg a Generációk tornáját, amely egy TÁMOP pályázat által támogatott és az egészséges életmódra nevelés keretében létrejött program. Ezen valóban jól mulatott mindenki, életkortól függetlenül. Köszönjük a támogatóknak, Gerhard Stengelnek, dr. Görgényi Ernő polgármesternek, a gyulavári részönkormányzatnak, Balogh Lajosnak és Karsai Ernőnek a segítséget – mondta el a Gyulai Hírlapnak Böszörményi Julianna, a GYAKI Bay tagintézmény-vezetője.

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)