Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Húsvét a „művházban”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • HÍREK • 2011. április 21. 16:00
Húsvét a „művházban”
Április 22-én, pénteken ünnepi játszó- és alkotóházban tevékenykedhetnek a gyerekek
Képünk illusztráció

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a hétvégén húsvéti programokkal várja vendégeit. Április 22-én, pénteken ünnepi játszó- és alkotóházban tevékenykedhetnek a gyerekek a művelődési ház 2. emeleti előterében.

Húsvét első napján, 24-én 9 órától a gyulai piacon a GYAKI Művészeti Iskola néptáncbemutatója lesz, majd az Acid Jazz Dance Company tánciskola növendékeinek műsora következik. 10 órakor a Harruckern Táncegyüttes mutatkozik be, 11 órától a Peeb Bo zenekar ad koncertet. Eközben báránysimogatás, kisállatvásár, népimesterség-bemutató, lufihajtogatás színesíti a programot. A húsvéti műsor a várkertben folytatódik 15 órától, ahol Bodrogközi Rita nyusziváró, zenés gyermekműsorát láthatjuk, majd 16 órától tojáskereső versenyen mérkőzhetnek meg az arra vállalkozók.

Fél ötkor „Szabad-e locsolni?” címmel a Körös és a Végvár Táncegyüttes, majd a Csürke Énekegyüttes lép fel, amit a húsvéti pályázatok eredményhirdetése követ. Mindeközben játszó- és alkotóház, kisállat-simogató várja a csemetéket, valamint húsvéti sonkakóstoló a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének jóvoltából. Ezen kívül interaktív zsonglőrbemutatót tart a Főnix Zsonglőr Klub, és Jimmy bohóccal lehet sétakocsikázni. Minden program ingyenes. Rossz idő esetén a rendezvény elmarad!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)