
Régi gyulai hagyomány éled újjá vasárnap, húsvét alkalmával népművészeti kirakodóval kísért kisállatvásárnak ad otthont városunk piaca – mondta el Szűcs Gergely.
– Régen volt egy jól működő állatpiac Gyulán, e tradíció nyomán született meg a vasárnapi rendezvény ötlete. Bár egykor a haszonállatok vására kapott hangsúlyt, most a díszállat-kereskedőknek is teret engedünk – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Szűcs Gergely főszervező. A kacsákat, nyuszikat, csirkéket, kiskutyákat, kismacskákat s számos más kisállatot felvonultató rendezvény része annak a városi mezőgazdasági koncepciónak, mely a helyi termelőknek, gazdáknak és kereskedőknek ad lehetőséget, hogy minőségi portékáikat a lakossággal s a városunkba látogató turistákkal is minél jobban megismertethessék.
– A későbbiekben a helyi kisállattartókkal együttműködve szeretnénk országos szintre emelve egy-egy rangos állatbörzét is rendezni Gyulán – beszélt a tervekről Szűcs Gergely. A Gyulai Húsvét rendezvénysorozatába illeszkedő kisállatvásárra 8-12 óra között látogathatnak el az érdeklődők.

























