
Az Elszármazott Gyulaiak Baráti Kör Egyesületének szegedi csoportja a helyi, Közéleti Kávéházzal karöltve, a Tisza-parti Zeneiskola zsúfolásig megtelt hangversenytermében emlékezett meg Gyula nagy szülöttéről, a bicentenáriumi évforduló jegyében.
A helyi Erkel kórus nyitányként az Erkel komponálta Szózatot adta elő, majd a házigazda, dr. Bagdi Sándor nyugalmazott egyetemi tanár köszöntötte az est díszvendégét, Erkel Tibor zongoraművészt feleségével és a megjelent érdeklődőket, valamint a Gyuláról érkezőket.
A díszvendég érdekfeszítő visszaemlékezéseit terebélyes családjuk németalföldi származásától Gyulára kerülésével vezette fel, elődeinek gyulai neveltetésével. Ferenc, az Erkel família legjelesebb egyénisége a 19. század Magyarországának sorsfordító időszakában, széles skálájú, rendkívül energikus, hazafias szellemű alkotó életének állomásait, érezhető átéléssel tárta a hallgatóság elé. Hiszen az ország zenei életében munkásságának máig is utolérhetetlen mérföldköveit rakta le komponistaként, karnagyként, a magyar opera megteremtésében, valamint a Zeneakadémia és az Operaház megvalósítása során. E hagyatékot pedig a XX. századi, az új generációs utódok, Bartók, Kodály és Dohnányi vitték tovább.
Az érdekfeszítő visszaemlékezést követően a baráti kör titkára, Kovács Lajosné adott tájékoztatót a bicentenáriumi esztendő gyulai történéseiről, majd az alelnök, Christián László, a Kohán-centenárium albumát adta át Erkel Tibornak. A szép ívű est zárásaként Czeglédi Katalin művésztanár énekszámait követően, a szegedi Erkel kórus a közönséggel együtt, felemelő átéléssel énekelte el a Himnuszt.

























