Harcias kis barátaink, a méhek most megérdemelt pihenésüket töltik, de nem úgy gazdáik, a méhészek, a mézeskalácsosok és a szervezők hétvégén a III. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon. A méhészeti kiállításon és vásáron minden édesszájú igénynek eleget tettek, kapható volt mindenféle méz akácból, virágból, repcéből, és lehetett propoliszból készült életelixírt is kapni. A számos kiállító szinte mindent megformázott, volt ott méhkas, havas táj, szalvétagyűrű mézeskalácsból, és persze az adventi és karácsonyi szimbólumok és díszek sem hiányozhattak.
A gyerekeket kóstolás, kézműves programok és gyermekműsorok várták, de a felnőttek sem panaszkodhattak. Méhészeti, cukrászati és gasztronómiai előadásokon vehettek részt, és mézes italokkal, párlatokkal édesíthették tovább a hétvégét. A hétvége sztárvendége – stílusosan – Molnár Ferenc Caramel volt.
- 90-100 árus és kiállító dolgozott felváltva az eseményen, akiknek nagy része méhészettel, mézzel és mézeskaláccsal foglalkozik. Elsődleges célkitűzésünk volt, hogy Gyula és az ország határain kívül is idevonzzuk a látogatókat, ezért szerveztük egész hétvégésre a fesztivált. Ez az időjárás miatt ez csak részben teljesült, hiszen nyilvánvalóan Dunántúlról kevesebben indultak útnak a hó miatt. Az érdeklődés így is magasan az elvárt fölött alakult, a tavalyihoz képest kétszer annyian, körülbelül 6000-en látogatták a fesztivált – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak dr. Fábián Mihály főszervező.























