
A Gyulai Hírlap a választás másnapján megkérdezte a polgármesterjelöltek csatájában alulmaradt indulókat arról, hogyan értékelik a választási eredményeket.
Durkó Károly:
– Köszönjük a gyulaiaknak azt a nagyszámú szavazatot, amellyel a négy-éves munkánkat elismerték. Támogatottságunk az előző választásokhoz képest majdnem a duplájára nőtt, az összes voks több mint 18%-át, a polgármester-választási szavazatok 23%-át szereztük meg. Egy jóval kisebb létszámú képviselő-testületben két képviselővel folytatjuk a munkát. Csupán néhány szavazat hiányzott ahhoz, hogy a harmadik mandátumot is megszerezzük.
Leel-Őssy Gábor:
– Gratulálok, és sikereket kívánok az önkormányzati választás győzteseinek. Az Új Baloldalra szavazóknak köszönöm a támogatást. Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt egy hónap alatt az ismeretlenségből váltunk ismertté. A realitások mellett kihoztuk magunkból a maximumot, nem volt több lehetőségünk. Azon leszünk, hogy a programunk mentén képviseljük a baloldali értékeket.
Kásler Árpád:
– Elsősorban szeretném megköszönni annak a közel hatszáz embernek, aki egyetértett irányelveimmel, és támogatott szavazatával. Ez természetesen kevés a győzelemhez, de nem elhanyagolható eredmény, ha figyelembe vesszük azt, hogy a teljes ismeretlenségből kezdtem el kampányolni. Természetesen gratulálok a befutóknak, bízva abban, hogy megvalósítják azt a nem kevés ígéretet, amit a kampány alatt hallhattunk tőlük.
























