Kettős esemény apropóján vehettek részt a képi művészet iránt érdeklődők az Elizabeth Hotelben. A négycsillagos szálloda debütált, újonnan elkészült, legmodernebb hang- és látványtechnikával felszerelt konferenciarészlegével, ahol Boros Lajos, a népszerű rádiós-tévés Természetes torzítások című fotografikai kiállítása nyílt meg.
A kiállítás előtt dr. Baksa Mária, a szálloda vezetője a 150 fős szekciós bővítésről beszélt, amelyet jelentős kedvezményekkel rendelkezésre bocsátanak konferenciák, esküvők vagy akár olyan bemutatók számára, amilyen a most megnyíló is.
A kiállítást Durkó Károly önkormányzati tanácsnok nyitotta meg, amelyben a kiállítóval való személyes élményéről, egy 15 évvel ezelőtti véletlenszerű találkozásukról mesélt. Boros Lajos, a hajdan villamosmérnökből, majd Ki mit tud?-győztes zenészből avanzsált, közismert rádiós hangját sokak ismerik például a Bumeráng című reggeli műsorból, ahol intelligens humorával felejthetetlen, vidám perceket szerez a hallgatóknak. (A kiállításon egyébként két kollégája, Bochkor Gábor és Voga János is jelen volt.)
– A képeket nézve Boros Lajos egy új személyiségét ismertem meg. Az expresszív groteszk és pikírt stílusú alkotások első látásra meghökkentenek, és olykor borzongatóak. De csak első látásra, másodikra nem, túlmutatnak azon, többet láttatva, mélyebb érzéseket váltanak ki. Jó szívvel ajánlom a kiállítást, annál is inkább, mert az eladott képekből befolyó pénz nagy részét a megyei kórháznak ajánlja fel alkotójuk – mondta beszédében Durkó Károly.
Végül megszólalt Boros Lajos is, aki rá jellemző, finom humorral mutatta be alkotásait.
– Ahogy végignéztem a képeimen, döbbenten tapasztaltam, hogy mennyire jelen van bennük a családom és a Bumeráng. Minden visszakapcsolható az életemhez, szinte dátum szerint. Nagyon köszönöm a méltató elemzést, ilyet 25 éve nem kaptam, ha azt nem számítjuk, hogy nemrégen egy bulvárlap azt írta rólam, hogy agykárosult vagyok, mert kivizsgáláson voltam egy kórházban – mosolyogtatta meg a vendégeket az alkotó.
A megnyitó után egy úgynevezett installáció kezdődött, ahol 2-2 darab, egymással szembefordított televízión „át- és körbejáró” mozgóképi felvételek voltak láthatók. A direkt zűrzavar abból állt, hogy az egyiken egy vallástörténész magyarázta Boros Lajos képeit, a másikon éppen a művész akasztotta fel azokat, a harmadikon Voga János gitározott spontán a képekre, a negyediken az előkészített alkotások voltak jelen, és mindez folyamatosan váltakozva.
A különleges látványú művekből álló kiállítás október 10-éig tekinthető meg az Elizabeth Hotelben.