
Bemutatta mezőgazdasági programját a Fidesz gyulai szervezete. Dr. Görgényi Ernő, a Fidesz polgármesterjelöltje véleménye szerint városunk legjelentősebb problémája az, hogy a versenyszféra, ezen belül is főképpen a termelő szektor az elmúlt húsz évben leépült, illetve állandóan csökkenő számú álláslehetőséget kínál.
– Az elkövetkező években az önkormányzat legfontosabb feladata, hogy munkahelyteremtést segítő intézkedéseket hozzon. Ehhez nem elég egyetlen ágazat fejlesztésére koncentrálni, minden lehetőséget meg kell ragadni – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. A mezőgazdaság valójában a város egyik stratégiai ágazata, a mezőgazdaság fejlesztésére pedig a szintén jeles helyi hagyományokkal rendelkező élelmiszeripar alapítható. A mezőgazdaság nagyszámú munkaerőt képes foglalkoztatni, ezért komoly szerepe lehet a munkanélküliség csökkentésében. Meg kívánjuk szüntetni azt a dilemmát, hogy Gyula városa a turizmust vagy a mezőgazdaságot, esetleg más ágazatot tekint kizárólagos kitörési pontnak. Meggyőződésünk, hogy a különböző ágazatok, kezdeményező önkormányzati szerepvállalás mellett kiegészítik, erősítik egymást.
A Fidesz gyulai szervezetének polgármesterjelöltje kifejtette, alapvető célkitűzésük a helyi mezőgazdaság fejlődését szolgáló programok alkotása, intézkedések végrehajtása. Álláspontjuk szerint az önkormányzatnak meg kell teremtenie, valamint bővítenie kell az értékesítési lehetőségeket, feladata továbbá az értékesítés koordinálása, a helyi termékek helyben történő fogyasztásának ösztönzése. Céljaik elérése érdekében szeretnék bevezetni a „Gyulai termék” minősítést, hogy segítsék azokat, akik garantáltan helyben termelt és/vagy készített termékeket akarnak vásárolni, ezzel segítve egyúttal a helyi termelőket. Az elindítani kívánt programok között szerepel a gyulai piac színvonalának helyreállítása.
A Fidesz-frakció véleménye szerint meg kell követelni, hogy az önkormányzati intézmények és vállalkozások, kiemelten a Gyulakonyha Nkft. gyulai termelőktől vásároljanak. Gyulán növényi génbank létrehozását kívánják elősegíteni, ígéreteik szerint támogatni fogják az őshonos, tájjellegű növények újratelepítését. Cél továbbá az állatvásártér kereskedelmi szempontoknak megfelelő új helyszínen történő létrehozása, önkormányzati tulajdonú kertészet felállítása.
Dr. Ökrös István képviselő a gyulai állattartók értékesítési és vágási gondjain szeretne segíteni, valamint helyi hentesek összefogásával, helyi sertések feldolgozásával kívánják újjáéleszteni az igazi gyulai szalámit. Első Gyulai termékként Alt Norbert, Máriafalva önkormányzati képviselője bemutatta a Máriafalva aranya névre keresztelt erőspaprika-krémet, amely a szociális városrehabilitációs pályázatba beépített program elemeként jött létre. Ez a program az állattartásra és a mezőgazdasági alapélelmiszerek elkészítésére családi közösségek létrehozását segíti.
























