A templom olyan hely, melybe belépve az első érzés legtöbbször a vallásos meggyőződéstől független áhítat. Ha magányosan elveszünk a térben, keresni kezdünk valami kapaszkodót, gyertyát gyújtunk, oltárt szemlélünk, oldalszárnyakat bámulunk reménykedve, hogy rábukkanjunk valamire, ami bizonyítja, hogy vagyunk, és nem hiába. S ha annyi az ember körülöttünk a szédülést keltő boltozat alatt, hogy éppen akad hely az utolsókként érkezőknek, elfog a bízás, máris találtunk valamit. Néhány napja Illényi Katica neve volt a hívónév, amire megteltek a Belvárosi templom padsorai, köszönhetően a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-nek.
A közönség azt kapta, amire számíthatott, talán kicsit többet is, hiszen az EMeRTon-díjas énekes-hegedűművésznő kis történetekkel, emlékezésekkel színezte produkcióját. Ezekből tudhattuk meg, hogy Isten háza gyermekéveinek állandó helyszíne, s hogy hat éve fellépett már városunkban, a Százéves (Reinhardt) cukrászda Ajtófélfa-színházában, s most örömmel fedezte fel az első sorban egykori partnerét, akit akkor ott táncra perdített.
Szerencse lánya. Az Illényi család klasszikus értelemben vett zenész család. Édesanyja kitűnően zongorázó gyógypedagógus volt, míg édesapja, Illényi Ferenc az Operaházban hegedült, és elhatározta, hogy minden gyermekét muzsikusnak neveli. Ferenc, Katica, Anikó és Csaba számára 3 és fél éves korukban már természetes volt a napi gyakorlás.
Tehetségét korán felismerték kívülálló zeneértők is: Katicát 14 éves korában fölvették a Zeneakadémia „Különleges tehetségek” osztályába. Nem sokkal ezután már az Operaház és az Erkel Színház zenekarában játszott, majd évekig turnézott a Budapest Klezmer Banddel. Több nagysikerű lemez jelent meg nevével, jellemzően koncertfelvételeit rögzítve. Ezeken, mint estjein is, a klasszikus hegedűirodalom egy-egy gyöngyszeme, valamint világhírű filmzenék és dzsessz-sztenderdek, olasz dallamok és francia sanzonok, szalondarabok, Michelle Legrand, Boulanger, Irving Berlin vagy Gershwin leghíresebb szerzeményei csendülnek fel.
Ezeket hallhattuk gyulai estjén is. Zenésztársa a kitűnő miskolci dixieland-zongorista, Bundzik István volt. Mellette a művésznő – a Magyar Vöröskereszt Jószolgálati és Kulturális nagykövete! – mosolygósan, vidáman, hajlékonyan és könnyedén röpködött a zene és az életöröm szárnyain. Az ő közvetítésében nincs kétség afelől, hogy élni nagyszerű. Mesteri vonótechnikája, fogásai, hegedűjének kristályhangzása mind-mind annak szolgálatában áll, hogy örömet szerezzen. A számokat nagy tapsok díjazták, leghangosabban talán a Monti csárdást és az előadó kedvencét, Camille Saint-Saens Állatok farsangja című fantáziájának A hattyú tételét.
„A komolyzenét szeretem, tisztelem, megnyugtat, a könnyűzene meg szórakoztat. Egyensúly van bennem a zene terén is és az élet minden területén. A harmóniára törekszem, a természet, a lélek és a szellem egyensúlyára, ez önkéntelen, és ezért boldog vagyok” – vallja Illényi Katica, aki jelenség a színpadon. Természetesen, szabadon, úgy, ahogy van, meglehetősen.
