
– Az előterjesztés arról szólt, hogy a gyulai testület szavazza meg a Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat létrehozását, illetve a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény Nevelési Tanácsadója által a gyulai gyermekek számára biztosított ellátás is ezen az új intézményen keresztül történjen a jövőben. Az aggodalomra az adott okot, hogy az előterjesztés előkészítetlen volt, alapvető információkat nem tartalmazott, például arra sem adott választ, hogy a gyulai gyerekek ellátását milyen keretek között és milyen szakemberek fogják biztosítani. Nem kaptunk választ arra sem, hogy az új elképzelés kockáztatja-e a jelenleg jól működő gyulai rendszert. Ezért a jobboldali frakció nem szavazta meg az új intézmény létrehozását. A július 7-ei rendkívüli ülésre, minden bizonnyal okulva ezekből a komoly hibákból, átdolgozták a határozati javaslatot és a lényeges kérdésekre válaszokat és garanciákat adtak az előterjesztők. Így már a Fidesz is támogatni tudta ezt az elképzelést. Ezúton is szeretném tehát megnyugtatni azokat a szülőket, akik aggódtak, hogy az ellátás ezentúl sem lesz veszélyben városunkban – mondta dr. Görgényi Ernő.
Gyulán az új struktúrában is a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény (GYAKI) Nevelési Tanács-adója látja el ezt a feladatot. A kistérségi szakszolgálat ugyanis a GYAKI-val köt szerződést a feladatellátásra. Gyula Város Önkormányzatától a kistérség nem igényelhet plusz támogatást az új intézmény fenntartására.
A sajtótájékoztató másik témája a kistérségi társulás egyik közbeszerzési pályázata volt. Dr. Görgényi Ernő éppen ebben a témában interpellált a június 24-ei testületi ülésen, kifogásolva többek között azt, hogy olyan pályázatot írtak ki, amelynek egyetlenegy gyulai vállalkozás sem tudott megfelelni.
– A közbeszerzési pályázati felhívással a kistérségi szociális intézmények élelmezésére kerestek vállalkozót. Igen ám, csakhogy olyan feltételeket fogalmaztak meg ebben a közbeszerzési kiírásban, amely feltételeknek egyetlenegy gyulai cég sem felelt meg, még a kizárólagos önkormányzati tulajdonú Gyulakonyha Nonprofit Kft. sem, de a többi helyi piaci szereplő sem, mert a Kistérség olyan magas árbevételt és IZO-minősítést követelt meg. Ezzel kapcsolatban érdekességként szeretném megjegyezni, hogy Galbács Mihály alpolgármester úr 2010. június 27-én közjegyző előtt egy nyilatkozatot tett, amiben megjósolja, hogy ennek a közbeszerzési kiírásnak egyedül a SODEXO Magyarország Kft. felel meg. És hát lássunk csodát – információink szerint – ez a SODEXO Magyarország Kft. be is adta a pályázatát, sőt úgy tudjuk, hogy határidőben csak ő adott be érvényes pályázatot. Szerencsére a nyilvánosság ereje hatott a kiírókra, a ma megjelent Közbeszerzési Értesítő szerint a Kistérség visszavonta ezt a közbeszerzési kiírást, amit ezúton is üdvözlünk, illetve bízunk abban, hogy az új eljárásban már olyan feltételeket fogalmaznak meg, amelyek alapján a gyulai élelmezési vállalkozások is eséllyel indulhatnak el a közbeszerzésen.


























