Sajnos az időjárás eddig nem kedvezett a szabadtéri programoknak, el kellett halasztani a nyitó utcabált, elmaradt a Szent Iván-éjszakára tervezett program és két Gyulai Big Band-fellépés is.
Folyamatos kapcsolatban vagyunk a szegedi meteorológiai szolgálattal. Elmúlt héten végig piros és narancssárga jelzés volt érvényben, a meteorológus hangsúlyozottan felhívta a figyelmemet arra, hogy Gyula és Békés megye a veszélyzóna övezetben van, bármikor előfordulhat forgószél, jégeső. Figyelmeztetett továbbá, hogy tömeges rendezvények lebonyolítását senkinek nem ajánlanak. Ezeknek a programoknak közösségformáló ereje van, hiszen kimegyünk az emberek közé, az utcára. Egy utcabált pedig nem lehet zárt térben megtartani – indokolta Szabóné Katona Katalin (képünkön), a kft. vezetője, hogy miért döntött a rendezvények lefújása mellett.
Persze a rossz időben sem tétlenkedtek a művházasok. Májusban és júniusban mintegy 5 000 ember fordult meg a művészeti kiscsoportok előadásainak, általános iskolák és óvodák kulturális seregszemléjének és négy kiállításmegnyitónak köszönhetően. Sikerült olyan programokat megvalósítani tavasszal, amelyek újszerű- ek voltak, és nagy érdeklődésre tartottak számot.
Az ügyvezető elmondta, a várszínház programjaihoz és műsorhelyszíneihez alkalmazkodva igyekeztek összeállítani az idei nyári programot. Idén hamarabb kezdődnek a programok, hogy a színházi műsorkezdésre véget érjen az esemény. Változás az elmúlt évekhez képest, hogy az Almásy-kastély mellett a gyulavári kastélyban is lesznek rendezvények. Újdonság továbbá, hogy családbarát esteket szerveznek, az esti műsor előtt gyermekprogramokkal és játszóházzal készülnek a szervezők.
Tíz beadott pályázatunk van, ebből már tudjuk, hogy hét nyertes. Támogatóink között van a Nemzeti Kulturális Alap, Békés Megyei Önkormányzat és Gyula Város Önkormányzata is. Nekik és új üzleti partnereinknek köszönhetően a tervezett 28 program helyett negyvennel készülünk. Köszönettel tartozom a GYAKI-nak, Gyula Város Egyesített Óvodájának, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak, a Corvin János Múzeumnak és a Gyulai Várfürdő Kft.-nek az együttműködésükért – mondta el Szabóné Katona Katalin.
* * *
A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. nyári programsorozatának támogatói: OTP Bank Gyula, Dig Build Kft., Nemzeti Kulturális Alap, Békés Megye Önkormányzata, Gyula Város Önkormányzata. Médiatámogató: Gyulai Hírlap.