
Védett eredetnevű termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt. Mindkettő két néven is (Csabai kolbász és Csabai vastagkolbász, illetve Gyulai kolbász és Gyulai pároskolbász) felkerült az Európai Bizottság listájára. A lista összesen mintegy 900 helyi tradíciójú terméket tartalmaz.
Az eredetvédelem révén a termék nevét vagy földrajzi megjelölését más nem használhatja. Magyarországról eddig a szegedi és a budapesti téliszalámikat, a hajdúsági tormát és a makói vöröshagymát jegyezték be a védett termékek közé.
A brüsszeli védettség egyúttal azt is jelenti, hogy az EU segít reklámozni, még szélesebb körben megismertetni ezeket az árucikkeket. Hétfői bejelentés szerint felkerült az uniós listára egy spanyol olívaolaj-féleség, az Aceite Campo de Montiel is.
Forrás: euvonal.hu
A gyulai kolbász
A Gyulai Húskombinát Rt. egyike a legrégebbi hagyományokra visszatekintő hazai húsipari cégeknek.
Békés megyében az állattartás és felvásárlás több mint két évszázados múlttal rendelkezik. Gyula már a középkorban fontos kereskedelmi csomópont volt. Évente több alkalommal nagy állatvásárt tartottak, melyre a hazai és szomszédos kereskedőkön kívül nagy előszeretettel jöttek Nürnbergből, Münchenből, Drezdából és Bécsből.
A nagy múltú állattartás biztos alapot jelentett a hentes és mészáros szakma kialakulásának, ill. fejlődésének.
A város 1868-ban közvágóhidat építtetett (ma Húsipari Ipartörténeti Múzeum, Tanműhely), mellyel elkezdődött a Gyulai Húskombinát története.
A pozsonyi születésű Stéberl András helyi hentes mester az 1930-as évek elején ipari üzemet hozott létre. Az üzem fejlődését elsősorban a budapesti piac meghódítására alapozta, majd később már jelentős exporttevékenységet is lebonyolított
Nevéhez fűződik az azóta már világhírű Gyulai kolbász. A termék az 1935-ös brüsszeli világkiállításon aranydiplomát nyert.
A Stéberl - üzemet 1948-ban államosították, majd összevonták a közvágóhíddal. Az üzem Gyulai Húsipari Vállalat néven, idény jelleggel működött tovább.
Az 50-es évek elején jelentős műszaki fejlődés következett be. Nagyteljesítményű gépek üzembehelyezésével, a gyártástechnológia korszerűsítésével a munka szezonális jellegét megszűntették.
1963-ban összevonták az állami és tanácsi húsipart, létrejött a Békés megyei Húsipari Vállalat. 1967-ben üzembe helyezték az érlelőtermek kapacitását bővítő, az érlelés hatékonyságát és biztonságát növelő egységes klímarendszert.
1968-ban megjelenik a Csabai kolbász, a vákuumfóliás csomagológépek beállításával - minőségi romlás nélkül - már a tengerentúlra is szállítják a gyulai árukat.
Még ez évben megalakult az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt. A vállalathoz csatolják az Állatforgalmi vállalatot, ill. a sertéshizlaló vállalat békéscsabai hizlaldáit. Az új cég Békés megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat néven üzemel. Központi intézkedések alapján 1974-ben a húsipar jelentős műszaki fejlesztést indított be. Ennek egyik beruházásaként épült meg a Gyulai Húskombinát. A komplex nagyüzem 1978-ban kezdte meg működését. Az iparban itt valósult meg először, hogy a vágóhíd mellé melléktermék-feldolgozó üzemet is telepítettek.
Az új korszerű létesítmény lehetővé tette a szárazkolbászok mellett új termékféleségek; a bőrös félsertés, csontos marhahús, különféle húsrészek, stb. exportra történő előállítását és külkereskedelmi igények szerinti szállítást. 1980-as évek végén jelentős gyártmányszerkezet-váltást hajtottak végre. A húsexportban megnő a darabolt húsok iránti igény. A hagyományos szárazkolbászok mellett nagy arányban gyártanak főtt - szárított árukat, gyorsérlelésű termékeket és félszáraz árukat, mellyel bővült a kombinát gyártmányskálája.
1990-ben világbanki finanszírozás keretében korszerű csontozó, daraboló vonal került telepítésre, lehetőséget teremtve a külpiac által igényelt magas feldolgozottsági fokú termékek előállítására.
1991-ben került átadásra az EU és az USDA export higiéniai előírásainak megfelelő 2500 to kapacitású Hűtőház.
A vállalat 1992. december 31-el részvénytársasággá alakult. 1996. márciusától a HAGE Rt. többségi tulajdonában működik a Gyulai Húskombinát Rt. A tulajdonos neve agrártermelőket, az egykori agráripari egyesülést rejti, cégünk így a HAGE Rt. számára az integrált gazdálkodás jelentős láncszemévé vált.
Az új tulajdonos jelentős beruházásainak eredményeként 1997-ben került átadásra az új szeletelő és csomagoló üzemrész. A szeletelt és fóliázott termékcsalád minősége, mint valamennyi termékünké, teljesíti az ISO 9001 nemzetközi szabványt, csomagolásuk a legjobb nyugat-európai fóliák felhasználásával, csúcstechnikával történik. Ugyanebben az évben történt az érlelő korszerűsítése, a biztonságos számítógépvezérlésű klimatizált rendszer beépítése.
1998-tól elindult egy arculategységesítési folyamat, amely nemcsak új magyaros jellegű termékcsomagolást, hanem egyszersmind paletta korszerűsítést jelentett. Olyan új Bihari ízek vannak jelen 3-4 éve kínálati listánkon mint a Gyulai rablóhús, vagy a Gyulai töltöttkáposzta, s természetesen a hagyományos érlelésű igazi szárazkolbászok, mint a Csabai kolbász, Pokol szalámi, Mangalica kolbász és a ma már világhírű Gyulai kolbász.
Forrás: pusztaregion.hu