
Kilencedik alkalommal rendezi meg Czene Ferenc a Gyulai Zenei Napokat június 5-én, pénteken. Pfeiffer Ede emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik a program 11 órakor, az ünnepi köszöntőt dr. Paral Attila zenetanár mondja. A Világóránál Ifjúsági sztárparádé keretében 15 órakor a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola Pöttöm Énekegyüttese bácskai népdalokkal áll közönség elé, Juhász András hegedű- és cimbalomtudományát mutatja be, majd az orosházi Picúrok táncegyüttes és a Jazz Girls táncegyüttes lép színpadra. Hangszerkiállítás is gazdagítja a programot, 16 órától a zeneiskolában a Hevesi Hangszerbolt portékái tekinthetők meg. A zenei napok legfigyelemreméltóbb eseménye az Erkel Ferenc Zeneiskolában 17 órakor kezdődik, a békéscsabai, a hódmezővásárhelyi, az orosházi és a gyulai zeneiskolák növendékei koncerteznek. Itt adják át az életmű-, év zenepedagógusa és az emlékdíjakat. Az estet állófogadás zárja.
























