Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Horgászverseny Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2010. május 13. 13:00
Horgászverseny Gyulán
Harmadik alkalommal rendezik meg a Gyulai Horgász Találkozót
Képünk illusztráció

Gyula városa harmadik alkalommal rendezi meg a Gyulai Horgász Találkozót május 15-én és 16-án. Idén a Téglagyári 6-os tóra várják a horgászversenyre nevezőket, a fődíj egy országos MOHOSZ horgászengedély. Dr. Perjési Klára polgármester nyitja meg 9 órakor a találkozót, majd a horgászhelyek kisorsolása után indulhat a verseny. A nevezési díj felnőtt férfiaknak 2000 Ft, nőknek 1000 Ft, gyermekeknek 200 Ft. Horgászni egy bottal lehet kürtszótól kürtszóig. Minden kifogott halat mérlegel a versenybíróság, a helyezéseknél az összsúly számít – mondta el a Gyulai Hírlapnak a horgászverseny nevezési felté-teleit Kneifel Irén, a találkozó főszervezője.

Másnap horgászlovagrend alapítására kerül sor az Elizabeth Hotelben. – A lovagrend megalapítása a vizekért és a természetért aggódók tenni akarását példázza. Szeretnénk elérni, hogy a Körösön minden folyamkilométerre jusson egy lovagrendi tag azért, hogy a magyarországi 350 ezer horgász tiszta környezetben, nyugodt pihenéssel tölthesse szabadidejét, és a renitensek kénytelenek legyenek az elvárásokhoz igazodni. Az új szervezet nem külcsínben, hanem céljai elérésében és a vizek védelmében kíván lovagrendet működtetni, melynek tagságára bárki jelentkezhet, aki az alapszabállyal egyetért. Az alapító ülés 10 órakor kezdődik. Szintén vasárnapi program a Csónakázótó melletti halászléfőző és halételkészítő verseny, melyre a nevezési díj 2000 forint. A befolyt összeggel a Steinway zongoravásárlási kezdeményezést szeretnék segíteni egy billentyű megvásárlásával. A gasztronómiai vetélkedéshez horgászbemutató is társul, melynek keretein belül az amatőrök hívják ki a versenyhorgászokat egy spiccbotos küzdelemre. A nap folyamán versenybemutatót is megtekinthetnek az érdeklődők. A versenyekre május 10-ig lehet nevezni a Feca-Peca horgászboltban, a Dolgozók Horgászegyesülete székházában hétfőn 14 órától, illetve Kneifel Irénnél, az Ecsedi utca 22. szám alatt. Bővebb információ a horgaszatircsivel@gmail.com e-mail címen és a 30/915-4677-es telefonszámon kapható.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)