Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vers- és prózamondó verseny Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Bodó Sára • HÍREK • 2010. április 16. 15:00
Vers- és prózamondó verseny Gyulán
Négy korcsoportban harminc versmondó mérettette meg magát
A prózamondó helyezettek. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A kistérségi vers- és prózamondó versenyt felsős tanulók számára, a tavaly megújult formának megfelelően,  2010. március 30-án és 31-én rendezte meg a GYAKI 5. Számú Általános és Sportiskola Tagintézmény, főszervező Kakas Erika – a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Örvendetes, hogy idén Gyula város alapfokú iskoláiból érkezett tanulók között lőkösházi és eleki tanulók is versenyeztek. Négy korcsoportban harminc versmondó mérettette meg magát.

Az értő zsűri versválasztást, versértelmezést, szövegtudást, kommunikációt, hangképzést és még sok egyéb szempontot figyelembe véve döntött a produkciókról.

Az ötödikesek eredményei: 1. hely: Balássy Fanny (Implom, felkészítő tanára Jakabné Mocsári Éva). 2. hely: Bakos Emese (Dürer, Fülöp Tünde), 3. hely: Hegedűs Eszter (Román, Pilánné Ruzsa Ildikó). Különdíjat kapott Mátyási Szabolcs (Magvető, Melega Éva).

A hatodikosok között a zsűri Molnár Károly (5. Sz. iskola, Török Zoltánné) előadását találta legjobbnak. Második helyen Buj Bence végzett (Implom, Kolozsi Ildikó). Harmadik helyezett lett Vágó Dániel (Dürer, Petruczáné Gellén Edit). Különdíjban részesült Dormán Daniella (Magvető, László Olga).

A hetedik évfolyamosoknál Boka Izabella végzett az élen (Román, Lengyel Valéria), a második helynek örülhetett Horváth Cintia (Implom, Kovácsné Doba Mariann), Balog Fanni a Dürerből a 3. helyen végzett. (Bánkutiné Tóth Gizella).

A legnagyobbak legmeggyőzőbb versmondója Vidó Lilla (5. Sz. iskola, Kakas Erika) lett, őt követte dicsőségben Pál Attila ( Karácsonyi, Tinger Jánosné). Harmadik helyen végzett Papp Enikő (Román, Pilánné Ruzsa Ildikó). Különdíjat is kiosztott a szigorú zsűri, melyet Nagy Katalin Vivien érdemelt ki (Magvető, Csepregi Gabriella).  

A  27 prózamondó a verseny másnapján, 31-én találkozott ugyancsak a könyvtárban. Ellentétben a versmondókkal, nekik nem kellett kötelező szöveget tanulniuk, „csak” a maguk választotta 2-3-4-5 (!) oldalakkal kellett megbirkózniuk. Sikerült is, sok élvezetes előadást hallhattak  a versenyen izguló szülők, nagyszülők, érdeklődők.

A zsűri értékelése alapján  a legkisebbek legjobbja Boka Péter lett, (Dürer, felkészítő tanára Nagyné Bódi Katalin). Magvetős tanuló, Szabó Sándor követte őt (Melega Éva), harmadik helyen Bodné Szintai Éva tanítványa, Juhász Ákos végzett (Implom). Különdíjat az eleki Dr. Mester Gy. Általános Iskola tanulója, Veres Fruzsina kapott (Lénárt Istvánné).

A hatodikosok között Muszka Zsombor volt a legmeggyőzőbb (5. Sz. isk., Török Zoltánné), 2. helyen Szecskó Anikó végzett (Lőkösháza, Csapó Katalin.) Harmadik legjobb volt Nagy Adél, a Magvető iskola tanulója (László Olga).   

A hetedikesek versengését Szabó Katalin nyerte (Magvető, Melega Éva). Fodor Nikolett az 5. Sz. iskolából a 2. helynek örülhetett (Kovácsné Megyeri Anna). Harmadik helyezéssel jutalmazta a zsűri Szabó Ágnest (Dürer, Vágóné Nagy Emese). 

A nyolcadikos  Sipos Lilla prózamondása tetszett legjobban a zsűrinek (5. Sz. isk., Kakas Erika). Második helyen végzett a Román iskolából Hegedűs Annamária (Pilánné Ruzsa Ildikó), Nagy Norbert  (Implom, Jakabné Mocsári Éva) zárta a díjazottak sorát.

Minden kategóriagyőztes tanuló tanára is jutalomban részesült, ami méltó is, hisz lelkiismeretes felkészítés előzi meg a fellépést. Így születtek a felejthetetlen produkciók, így születtek a lélekemelő percek, amikor megállt az idő, amikor „átszólt, átüzent” a költő és az író a sorokon, amikor éreztük, hogy egyenes maradt „a világ gyémánttengelye”.    

 

A versmondó helyezettek. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)