
Vakuk százai villognak május utolsó hétvégéjén Gyulán. Mielőtt azt hinné a Kedves Olvasó, hogy valamelyik hollywoodi sztár érkezik hozzánk, esetleg az amerikai elnök tölt el szeretett városunkban egy pihentető hétvégét, sietünk leszögezni: most maga Gyula lesz a szupersztár, kinek kegyeiért közel ezer fotós verseng majd három álló napon át. Kifürkészve minden zegzugát. Lencsevégre kapva utcákat s vizeket, a fák lombját, épületeket, sőt a tetőcserepet, a rajta elnyúló bolyhos mohát, ahogy vígan sütteti a napon hasát, a részeket s az egészet, az arcokat s a titkokat, hogy megrabolják a pillanatot az örökkévalóságnak. Május 29-31. között városunk ad otthont a 11. Fotó Art Fotós Fesztiválnak.
Az elmúlt évben Balatonfüreden rendezték meg a fesztivált, s a nagy sikerre való tekintettel keresett a szervező, a Fotó Art Magazin idén új helyszínt, ahol elférnek és a legnagyobb élményt kapják a fotózás szerelmesei. A gyulai rendezvényre közel ezer, a fotóművészet iránt érdeklődő látogatót várnak, legyenek akár profik a szakmában, akár első lépéseiket megtevő amatőrök. A fesztivál legnagyobb vonzereje abban rejlik, hogy minden kipróbálható élőben, vagyis első kézből lehet tapasztalatokat szerezni azokról az eszközökről, gépekről és kiegészítőkről, melyeket mindeddig esetleg csak katalógusokban vagy kirakatokban lehetett megcsodálni. Olyan nagy cégek képviselői, mint a Nicon vagy a Canon, lesznek jelen termékeikkel a fesztiválon, s minden érdeklődőnek kezébe adják a gépeket, dolgozhatnak velük a műtermekben vagy a szabadban, s ehhez szakmai segítséget is kapnak. Más, hasonló jellegű rendezvényeket tekintve ez egész Európában egyedülálló lehetőség. – Három állandó műtermet fogunk üzemeltetni a rendezvény ideje alatt, ahol nemcsak témát adunk a fotósok kezébe, mint például egy izgalmas divatfotózás, hanem segítséget is kapnak tőlünk – tájékozatta lapunkat Jamrik Vilmos, a Fotó Art Magazin főszerkesztője, a fesztivál főszervezője. - A fotós úgy érezheti magát, mint akármelyik amerikai vagy nyugat-európai nagy fotóstúdióban, úgy körbe fogják zsongani, mintha ő lenne a legnagyobb fotográfus. Választhat modelljeink közül, sminkes áll a rendelkezésére, sőt a fények beállításában is szakember lesz a segítségére. Azt szeretnénk, hogy minél jobban érezze magát mindenki, még abban az esetben is, ha teljesen amatőr fotográfus. Ezért a legalapvetőbb dolgoktól a profi trükkökig mindenben segítünk.
Idén nagy hangsúlyt kap a fesztiválon a természetfotózás, hiszen Gyula és környéke, a Körösök völgye gyönyörű természeti környezetével számtalan megörökítendő csodát tartogat a fotósok számára. A nagyközönség is kap ízelítőt a rendezvény hangulatából, hiszen Gyula belvárosában több helyszínen is lesz olyan fotózás, ahol egyszerre több szász ember kap majd lencsevégre egy-egy eseményt, amely önmagában is különleges élménynek ígérkezik.
– Pénteken délután négy órától a Kossuth téri szökőkutaknál szabadtéri modellfotózás lesz, ahol könnyű lepelbe öltözött lányokat örökíthetnek meg fotósaink. Célunk az erotikának a művészi megfogalmazása, nem a láttatás, hanem a sejtetés, mely az emberek fantáziáját beindítja – folytatta a főszervező. Szeretnénk olyan művészi dolgokat megmutatni, olyan fotós témalehetőségeket kínálni, melyek az emberek hétköznapjaiban nagyon ritkán fordulnak elő. Szombaton egész nap a pósteleki kastélyromnál folyik majd a munka, vasárnap pedig a fesztivál zárásaként szeretnénk megvalósítani egy olyan eseményt, amely eddig még nem volt a rendezvény történetében. A sétálóutcán szalonautók sorakoznak fel, a Fotó Art modelljeiből alakuló szerelő team pedig „kezelésbe veszi” a járműveket. Először tetőtől talpig overállban, majd egyre fogyó öltözetben csinos lányokat lehet lencsevégre kapni, és természetesen fiúkat is, hiszen hölgy résztvevőinkre is gondoltunk.
A különböző programok fedésben lesznek egymással, a három műterem mellett a külső helyszíneken párhuzamosan zajlanak a fotózások. A városon kívüli terepekre, mint a mályvádi erdő vagy a dénesmajori tavak, buszokkal szállítják a résztvevőket. – Úgy találtuk ki és szerveztük meg a három napot, hogy minden résztvevőnek minden programba legyen lehetősége bekapcsolódni – hangsúlyozta Jamrik Vilmos. – Tavaly vezettük be a sportfotós témát, idén három helyszínen is biztosítunk erre lehetőséget. Szombaton például kifejezetten a fesztivál kedvéért szervezett salakmotorversenyen kattoghatnak a gépek, e program igazi unikum lesz a rendezvényen. Esténként pedig, ha az időjárás engedi, asztrofotózás lesz, ahol csillagászati képeket lehet majd készíteni kiváló távcsövek segítségével. Mindhárom napon lesznek előadások fotós témákról, eszközökről, és a fotósoknak nemcsak szakíróink és fotós iskolánk vezető tanárai, hanem sok neves fotográfus is segítségére lesz elméletben és gyakorlatban egyaránt. Idén szerveztünk olyan helyszínt is, ahol, ha a programok már véget értek, baráti társaságban lehet beszélgetni meghívott vendégeinkkel, szakembereinkkel mindenféle fotós témáról akár egy korsó sör mellett.
A www.fotofesztival.hu honlapon fesztivál részletes programja megtalálható. A részvételi díj 5000 forint, amelyért, a három nap programsorozatán kívül, az online regisztráló egy welcome-csomaggal is gazdagodik. A csomagban a fesztiválpólón kívül egy kuponfüzet is található, a kuponokkal pedig különböző kedvezményeket vehet igénybe tulajdonosuk. A regisztrációs szám segítségével lehet majd a három nap alatt készített képeket a Fotó Art honlapjára feltölteni a fesztivált követően egy hónapon keresztül, létrehozva ezzel egy online fotógalériát. Több ezer képet várnak a rendezvény szervezői, melyek közül a legjobbak több mint másfél millió forint értékű összdíjazásban részesülnek. A rangos fotópályázaton a szakmai zsűri mellett a közönség és a különböző nyeremények felajánlói is értékelnek. A szavazás teljesen anonim, a regisztrációs szám alapján keresik majd vissza a díjazott fotók elkészítőit.
– Idén egy Trófea-díjat is kiosztunk, melynek neve A fotós fesztivál képe 2009, s a rendezvény legjobb fotója kapja, készítőjét igazán szívet dobogtató élményben részesítve – emelte ki a 2009-es verseny újdonságát Jamrik Vilmos. – Szeretnénk, ha mind többen vennének részt a fesztiválon, ahol a nap 24 órája a fotózás világáról szól. Fesztivált ebben a régióban most rendezünk először, számítunk a gyulaiak és környékbeliek érdeklődésére, hiszen most nem kell átutazni az országot a részvételért, úgyszólván helybe jön a lehetőség. A fesztivál szervezése során nagyon szívesen és segítőkészséggel fogadtak bennünket Gyulán és a környező településeken, amit örömmel és köszönettel fogadtunk.





























