A budapesti Balassi Kiadó elsősorban tudományos munkákat jelentet meg. A mostani két, Erkellel foglalkozó könyv példásan illik e vállalás sorába. Az egyik könyv D. Nagy András kötete, megjelentetésében a Balassi Kiadó partnere az Erkel Ferenc Társaság volt. A mű, Az Erkel család krónikája nemcsak családtörténet, hanem izgalmas kortörténeti dokumentum is századokról, hiszen a nyomon követhető történet valamikor a XVI. században kezdődik. És elvezet a közelmúltig. A szerző, D. Nagy András, az Erkel Ferenc Társaság titkára, akinél talán senki nem tud többet az Erkelek életéről.
D. Nagy András a koncertet követő könyvbemutatón a gyulai művelődési házban elmondta hallgatóságának, az Erkelek iránti érdeklődése abból az időből fakad, amikor, mint szülőtől az Erkel Ferenc Gimnáziumban azt kérték, hogy tartson előadást a zeneszerzőről. Olvasott, olvasott és másfél évtizedes kutatómunkával megszületett a könyv első kiadása. Újabb másfél évtizedes munkával pedig az új, bővített kiadás. Az Erkel család tagjai közül sokan élnek külföldön, de a szerzőt ez nem tántorította el, következetesen kutatta az élők és holtak személyét, szerepét, ami egybeforrt a magyar művelődés történetével. Szinte minden Erkel adott valami különlegeset a hazának. D. Nagy András elmondta, az Erkel család szétszóródott a világban. Tudomása szerint az erdélyi Marosvásárhelyen kívül Ausztriában, Svájcban, Dániában, Kanadában élnek Erkel-leszármazottak. Magyarországon Budapesten, Debrecenben élnek Erkelek, Gyulán kihalt a család. A szülővárosban sok Erkel-sír eltűnt a rátemetések folytán, az éberség mentette meg Erkel Ferencné Adler Adél hantját is a Szentháromság temetőben.
A másik könyv a Himnusz, Kölcsey Ferenc verse és Erkel Ferenc zenéje az eredeti kéziratok hasonmásával. Keletkezéstörténeti tanulmánnyal adta közre Bónis Ferenc zenetörténész, az Erkel Ferenc Társaság elnöke a korábbinál gazdagabb kiadásban. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik az eredeti kéziratokat, melyekről a másolatok készültek. A hasonmás-kiadványban Kölcsey és Erkel keze vonását láthatjuk. Erkel művét két változatban is. Egyik a fennmaradt pályázati példány, melyet a kiírásnak megfelelően idegen kéz írásában kellett benyújtani. Ebben csak a Kölcseytől való jelige, a címoldal és a partitúra néhány utólagos bejegyzése Erkel kézírása. A rövidebb, egylapos változat, a mű kórusletéte teljes egészében az idős Erkel kézírása.
A könyvbemutatón dr. Bónis Ferenc elmondta, nem igaz, hogy Erkel nem akart pályázni, és ezért bezárta a pályázatkiíró Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója, amíg a zeneszerző el nem készül Kölcsey versének megzenésítésével. Ugyanis a pályázatra készült munkákat benyújtásuk időrendjében, számmal látták el. Erkel műve az egyes sorszámot kapta, vagyis nem az utolsó pillanatban készült el, hanem éppen elsőként. Továbbá Erkel nem volt a zsűri tagja, a tisztségre bizonyára meghívja Bartay a színház első karmesterét, s ha nem tette, akkor tudott a pályázati szándékról. A Himnusz sorsát jelzi, hogy a nép már a keletkezés évében, 1844-ben himnuszként énekelte, noha törvény szerint csak 1903-tól lett Magyarország himnusza.
