
Az önkormányzati ciklus felén túl érdemes egyfajta összegzést, számvetést készíteni. Félidőben című sorozatunkban a város tizennégy egyéni választókerületének képviselőivel beszélgetünk; arra vagyunk kíváncsiak, ők hogyan látják és értékelik az eltelt időszakban végzett munkájukat, s milyen terveik vannak a választásokig. Kérdéseinkre ezúttal Baranyó Géza, az 1. számú választókerület képviselője válaszolt.
• Sokszor az a benyomása az embernek, hogy a választópolgárok afféle „kijáró embernek” gondolják képviselőjüket, pedig a feladat ennél sokkal bonyolultabb.
• Képviselői munkámban mindig azt az elvet követtem, hogy számomra a város összes ügye fontos, mert azok alakulásából következik, hogy mi történik a körzetben. Először tehát a városi koncepciót kell kitalálni, majd azt követően lehet mérlegelni, hogy abból mit ültethetünk át körzetünkbe. A rendeletalkotás is fontos feladatunk, bár nem tartozik a legnépszerűbb tevékenységeink közé, hiszen többnyire valamilyen korlátozás felől kell döntenünk. Való igaz, hogy nem gondolnak ránk hálás szívvel azok, akikre kötelezettségeket ró egy-egy új rendelet. A város fejlődésének érdeke mégis azt kívánja, hogy rend legyen és ennek érdekében szigorú szabályokat alkossunk és azokat be is tartassuk.
• Elképzelhető, hogy nyugat-európai mintákat követve Gyulán, mint fürdővárosban, a belvárosban és a fürdő környékén, az utcán is tilos legyen a dohányzás?
• Minden további nélkül el tudnám képzelni, sőt nemcsak az említett helyeken, hanem az egész városra kiterjesztve. Ha végre eldöntjük, hogy Gyula milyen fejlődési utat járjon be, mindenek előtt azt, hogy wellness-, vagy gyógyfürdő jelleget kapjon a Várfürdő, - meggyőződésem, hogy az utóbbinak van értelme - akkor e mögé a döntés mögé azokat a rendeleteket is fel kell sorakoztatni, amelyek ezt a karaktert fogják erősíteni. Amennyiben gyógyüdülőhely szeretnénk lenni és ebbe ruházunk be, akkor elképzelhetetlen, hogy bárhol a város közterületein füstölni lehessen. Mindenképpen testület elé szeretnénk vinni ezt a kérdést, először kipuhatolnánk, hogy miként állnak hozzá a képviselők, majd rendeletet alkotnánk
• Négy éve készült Önnel egy hasonló interjú, milyen kép rajzolódik ki körzetéről, ha most egy rövid számvetést készítünk?
• Örömmel állapíthatjuk meg, hogy azóta sok, akkor még csak tervezett fejlesztési elképzelés - a sétálóutca, a Kossuth tér átépítése, a vár felújítása, a nyilvános illemhely - azóta megvalósult. Várjuk a kedvező alkalmat a várkerti játszótér játszóparkká alakítására, ugyanez a helyzet régi álmom, a Körös-part sétányának kiépítésével kapcsolatosan is. Ez utóbbit kiemelten fontosnak tartom, hiszen jelentősen meghatározza a Belváros arculatát. Továbbra is várat magára a Szent Miklós tér újraparkosítása, az Almásy-kastély hasznosítása, és a Százéves Cukrászda felújítása. A másik nagy szívfájdalmam, hogy méltó konferencia helyszínt Gyulán nem tudunk építeni. Több mint ötezer szálláshelyünk van, amelyeket a holt idényben nem tudunk kihasználni. Majd egy évtizede mondogatom, hogy ez milyen jó fejlesztési irány volna, hiszen a konferenciaszervezés nyereséges tevékenység. Az 1. sz. általános iskola épülete adja magát erre a célra, tehát ha a város eljutna a döntésig, akkor még azt sem tartom kizártnak, hogy a kötvénypénzt erre a célra használjuk fel, mert ez ki fogja magát termelni.
• Az Erkel tér eléggé lepusztult állapotban van, pedig nélküle Gyula nem is lenne Gyula, mégsem futotta rá a Belváros rehabilitációjából.
• Működésem megkezdésekor a Belvárosban hasonló körülmények uralkodtak, a megvalósult rekonstrukció az egész város érdeke volt, ezért meg kellett oldani. Érdekes az Erkel tér, a Petőfi tér és a Megyeház utca sorsának alakulása, mert az üzleti forgalom szinte teljes egészében átterelődött a Városház utcára, ettől azonban felújításukat nem tekintem sokadrangú kérdésnek. Jelen pillanatban a város pénzügyi helyzete nem kimondottan kedvező, fejlesztéseket saját erőből nem képes véghezvinni. Pályázatfüggők vagyunk, tehát olyan fejlesztésekre vagyunk képesek, amelyekhez kis önerő kell. Várjuk a további lehetőségeket, hátha a kiemelt műemléki környezet segít ezen. Személyesen is lobbizom azért, hogy a katolikus egyház bérházának (a régi posta) épületét sikerüljön végre felújítania, amely szintén ékszere lehetne a belvárosnak.
• Vannak-e a Belvárosnak égető gondjai, amelyeket belátható időn belül kell megoldani?
• A belváros legnagyobb problémája talán a közbiztonság, a közrend és védelme, mert vandalizmus turisztikai szezontól függetlenül jelen van. Térfigyelő kamerák felszerelésével próbáljuk megfékezni, amelyre képviselői keretből is fordítunk, mint pl a Ditzingen téren, a buszpályaudvarnál, ahol érezhetően csökkent a panaszok száma. Folyamatosan szoktam kérni a fokozott rendőri jelenlétet az utcán, mert fizikai jelenlétük már önmagában visszatartó erejű. Az iskolákban kellene nevelni arra, hogy ne bántsuk környezetünket, a belvárost ne verjük szét, amíg ez a kulturáltsági szint a fiatalok egy részénél nincs meg, addig lehet akárhány rendőr és kamera, nem változik a helyzet. A közbiztonság mellett a közlekedés a másik komoly gondunk, ezen azonban senki sem csodálkozhat, hiszen jól tudtuk, hogy ha a város egyik fő ütőerének számító Városház utca – Kossuth Lajos utca vonalat kikapcsoljuk, akkor káosz lesz, és a káoszt valóban meg is kaptuk. A városlakók gépjárműveinek száma megnövekedett, zömmel a turisták is gépkocsival érkeznek, tehát ezt a kérdést egyébként is kezelni kellett volna. Most a város időről-időre bedugul, szembesültünk azzal, amitől féltünk, a tervezők hiába állították azt, hogy a Kossuth téren és más pontokon a megnövekedett forgalom még kezelhető lesz, a végeredmény rosszabb lett, mint azelőtt volt. Véleményem szerint a gépjárműforgalom ésszerűsítésére koncepciót kell kidolgozni, a megoldás pedig egyelőre a kerékpárutak építése lesz. Ezt a Fidesz hivatalos programként megfogalmazza és hamarosan elő is jön a javaslattal. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan döntenek a kerékpár mellett, mert az éghajlati és a terep viszonyok kedvezőek és a hagyományok is megvannak hozzá. A mai feltételek mellett ötször meggondolja az ember, hogy bemenjen-e kerékpárral a Sugár útra, vagy a Kossuth térre. A teljes megoldás nyilván egy körgyűrű lenne, de arra a mai gazdasági helyzetben nincs remény, addig tehát marad a kerékpárút hálózat.
• Vannak közelebbi, kisebb léptékű célok is, amelyeket a körzeti képviselői keretből lehet meg valósítani?
• Most legfőbb célom, hogy a Bajza utcában és a Mágocsi utcában normális világítás létesüljön, erre jelentős képviselői keretet áldozunk. Éjszaka korom sötét van, ezért különböző kétes elemek oda húzódtak ellenük talán a világossággal tudunk hatékonyan küzdeni. A Damjanich utcában a járdák állapotán szeretnénk változtatni. Korábban a járdákkal általában sok baj volt, a babakocsikat is nehezen lehetett rajtuk eltolni, most úgy gondolom, hogy a Belvárosban a járdák 90 százaléka jó.
• Milyennek ítéli meg az elmúlt két év városvezetési és képviselő-testületi munkáját?
• Mint a jobboldali frakció vezetője, fontosnak tartom, hogy Gyulán, a testületen belül átalakultak a politikai erőviszonyok. A jobb oldal a múlt ciklusban és azt megelőzően is kisebbségben volt, most ha többséget nem is tudunk magunk mögött, de meghatározó erőt képviselünk. Úgy gondolom, hogy ebben a ciklusban egy rendkívül színvonalas önkormányzati munkát sikerült megvalósítani, éppen a jobboldali frakció felkészültségének, aktivitásának köszönhetően, ezért végtelenül hálás vagyok a frakciónak. Frakciónk szervezettségével függ össze, hogy nagyon komoly döntéseket sikerült meghozni, olyanokat, mint pl. az iskolák átszervezése. Nem voltak könnyűek ezek a döntések, de meg kellett őket hozni, mert az intézményrendszer működőképességének határára került. Erőnkhöz képest megtettük, amit meg lehetett tenni, de azt tudomásul kellett vennünk, hogy a kormány részéről a „Több pénzt az önkormányzatoknak” program, csak szlogen maradt, jelentősen beszűkültek az önkormányzati források, így aztán rosszabb lett az anyagi helyzetünk, mint ahogyan azt Gyulán korábban megszoktuk.
(Megjelent a Gyulai Hírlap Félidőben című interjúsorozatában.)

























