Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai peremfejlesztések

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2010. március 20. 07:00
Gyulai peremfejlesztések
Ajtósfalva, Máriafalva, Szentpálfalva
Jelentős városfejlesztési forrásokhoz jut Ajtósfalva, Szentpálfalva és Máriafalva. Ezt Kónya István és Alt Norbert, az érintett városrészek önkormányzati képviselői jelentették be hétfőn az Almássy Kálmánné téren megtartott sajtótájékoztatójukon, amelyen részt vett dr. Kovács József országgyűlési képviselőjelölt és dr. Görgényi Ernő, a jobboldal frakcióvezetője.
Az említett városrészek műholdképe. Forrás: Googleearth

– A Fidesz városfejlesztési programjának alapelve az egyenletes városfejlesztés, ami számunkra azt jelenti, hogy nemcsak a belvárost kell fejleszteni, hanem mellette a többi városrészt is. 2008-ban valamennyi választókerület képviselőjének a bevonásával vizsgáltuk meg azt, hogy az úgynevezett szociális városrehabilitáció pályázatba melyik településrészek vonhatók be. A pályázati kiírásnak Ajtósfalva, Szentpálfalva és Máriafalva felelt meg – ezt dr. Görgényi Ernő mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt egy évben az érintett választókörzetek fideszes képviselői a Polgármesteri Hivatal és a Gyulai Városfejlesztési Kft. munkatársaival sokat dolgoztak a pályázat sikeréért.

Dr. Kovács József is méltatta a beruházást, egyetértve azzal, hogy a peremkerületeket is fejleszteni kell. Az országgyűlési képviselőjelölt bízik abban, hogy ezek a fejlesztések a leghatékonyabban szolgálják az ott élők érdekeit.

Kónya István, Ajtósfalva önkormányzati képviselője elmondta, hogy a pályázati önrésszel együtt 400 millió forintot nyert szociális városrehabilitációra az önkormányzat. Ajtósfalván a Hódi és a Fürj utcában zárt csapadékvíz-elvezető rendszert építenek ki, illetve a helyi védelem alatt álló Dürer parkerdőben Dürer- emlékhelyet és sétányt alakítanak ki.

Alt Norbert, Máriafalva és Szentpálfalva képviselője szerint ezek a fejlesztések alapvetően meghatározzák a két városrész jövőjét. A pályázati pénzből elkészülhet a Sarkadi úti kerékpárút, felújítják a településrészeken található két óvodát és a két idősek napközi otthonát, a temetőknél parkolóhelyeket alakítanak ki, fejlesztik a zöldfelületeket, valamint az Almássy Kálmánné téren műfüves focipályát építenek.

A fejlesztésekhez kapcsolódó kivitelezési munkálatokat már idén tavasszal elkezdik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM