Mint írták, a 82 éves nőt július 1-jén délelőtt hívták fel idegenk azzal, hogy a lánya közlekedési balesetet okozott, és 8 millió forint ellenében szabadulhat. Amikor az asszony közölte, hogy nincs ennyi pénze, akkor azt mondták neki, amennyije van, azt egy szatyorban akassza ki a háza kapujára. Miután megtette, a pénz pedig eltűnt, felhívta a lányát, akivel – mint kiderült – semmilyen baj nem történt.
A Gyulai Rendőrkapitányság csalás bűntett miatt nyomozást rendelt el, keresik az idős nőt megkárosítókat.
Kérik, hogy mindenki beszéljen idős szeretteivel az ilyen és ehhez hasonló csalásokról. Tudatosítsák szüleikben, nagyszüleikben, hogy ha ilyen hívást kapnak, valaki arról beszél nekik, hogy bajba került a családtagjuk, szakítsák meg a vonalat, és hívják fel azt a rokonukat, gyermeküket, unokájukat, akiről az idegen beszél, így rögtön kiderülhet, hogy valójában nincs is semmi baj.






















