Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rangadó az ezüstérmes pozícióért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. • SPORT • 2026. április 09. 10:00
Rangadó az ezüstérmes pozícióért
A Gyulai Termál FC csapata az ESMTK együttesét fogadja hazai pályán

Igazi futballcsemege várja a szurkolókat az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában, amikor a Gyulai Termál FC csapata az ESMTK együttesét fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda kitartóan üldözte fordulókon keresztül riválisait, most pedig esélye van arra, hogy pesterzsébeti ellenfelét legyőzve fellépjen a tabella második helyére.

A „várvárosi” együttes az előző fordulóban magabiztos játékkal gyűjtötte be a fővárosban hatodik tavaszi győzelmét, amellyel továbbra is betonbiztosan tartja harmadik helyét a tabellán. A gyulai gárda a következő, hazai fordulóban az ezüstérmes helyen, egyetlen pont előnnyel álló ESMTK együttesével néz majd farkasszemet.

A két rivális ősszel is megmérkőzött egymással, akkor Máris Dominik már a 12. percben vezetést szerzett a fővárosban, ám az 1-1-es félidő után a hazai együttes szerezte meg a győztes találatot.

A gyulai együttesnek rendkívül fontos a győzelemért járó pontok megszerzése, hiszen újabb három ponttal felléphetne a tabella második helyére, míg egy vereséggel eltávolodik az élen álló kettőstől, amellett pedig a III. Ker. TVE együttese is közelebb léphet a gárdához.

A fürdővárosi csapat hatalmas lendületet vett a tavaszi rajtnál, a lendületes csapatjáték és a jól látható csapategység mellett a hat mérkőzésen lőtt 20 gólja és az egyetlen kapott találata mutatja a kiváló formát.

A gyulaiak ezúttal is számíthatnak szurkolóikra, akik ismét tizenkettedik emberként lesznek a csapattal a pályán.

A Gyulai Termál FC április 11-én, szombaton 16 órakor találkozik az ESMTK együttesével.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)