Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fát ültettek Gyulán a roma kultúra világnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2026. április 08. 12:03
Fát ültettek Gyulán a roma kultúra világnapján
Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának tagjai egy hiányzó fát pótoltak a várkerti játszótér melletti parkolóban

Fotó: Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Fát ültettek Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának tagjai április 8-án, a roma kultúra világnapján.

Molnár Anett elnök közlése szerint a faültetéssel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a megemlékezésnek cselekvéssel is párosulnia kell. 

Mint megtudtuk, a tagok egy hiányzó fát pótoltak a várkerti játszótér mellett, a Tiborc utcai parkolónál Szászné Várkonyi Andrienn városi főkertész szakmai iránymutatásával és a Gyulai Közüzemi NKft. munkatársainak közreműködésével.

Az elültetett nyugati ostorfa mellett egy gravírozott táblát is elhelyeztek, amelyen feltüntették az esemény dátumát és a nemzetiségi önkormányzat kezdeményezését, így az ültetés hosszú távon is emlékezetes marad.

„A fa szimbolikája is különleges: gyökerei a hagyományainkat, törzse közösségünk erejét, lombja pedig a jövő nemzedékeit jelképezi. A program nemcsak jelképes, hanem konkrét és hosszú távon is látható eredményt hoz Gyula város számára” – fejtette ki a szervező.

Hangsúlyozta, a roma kultúra világnapja számukra nemcsak az emlékezésről szól, hanem felelősségvállalásról is a közösségért és a környezetért. Hozzátette, a jövőben is elkötelezettek az olyan kezdeményezések mellett, amelyek kézzelfogható értéket teremtenek a város számára.

Fotó: Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)