Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rangadóhoz illő küzdelem

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Dávid Szilvia • SPORT • 2010. március 11. 12:00
Rangadóhoz illő küzdelem
Kézilabda
Fotó: Gyulai Hírlap Online

Ferbonex-Gyulai SE–Csorvási SK 19–21 (11–11).

NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Gyula, 300 néző. Gyula: Futaki – Buzási 3, Csapó 3, Mahler 1, Szabó R. 2, Gábor 5, Czoldán 5. Cs.: Csatlós (kapus), Dávid, Sólyom. Edző: Gazsó György.

Nagy elánnal vetették be magukat a csapatok a vasárnap esti megyei rangadón, az NB I/B tavaszi szezon negyedik fordulóján. Mindkét oldalon kemény, agresszív védekezés nehezítette a gólszerzést, emellett a kapusok csatáját is láthatták az igen szép számban kilátogató nézők. Az első félidőben igazán egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, így a szünetre döntetlennel vonulhattak a lányok. A második félidő elején a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és egy 0–3-as szériát produkálva előnyhöz jutottak. A hazai együttesnek többször lett volna lehetősége a felzárkózásra, azonban a buta technikai hibáknak és a négy kimaradt büntető- dobásnak köszönhetően két gólnál közelebb nem tudtak kerülni a csorvásiakhoz.

„Két azonos képességű csapat közül a kevesebb hibát elkövető és a hosszabb kispaddal rendelkező került ki győztesen” – nyilatkozta lapunknak Gazsó György edző. Sajnos fiataljainknak sem sikerült a pontszerzés, a végig küzdelmes mérkőzésen a jobb fizikai adottságokkal rendelkező vendégek kétgólos győzelmet arattak.

Szombaton Hajdúnánásra utaznak lányaink, 16 órakor a felnőttek, míg 18 órától az ifjúságiak játszanak.

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)