Forrás: facebook.com/HungaroMet
Havas eső, havazás is várható ma
A HungaroMet NZrt. jelenti
Folytatódik a hamisítatlan téli idő. Átmeneti szünet után a déli óráktól újabb kiterjedt csapadékzóna érkezik, illetve fölöttünk is erősödik, ez okoz kiterjedt havazást főként a délutáni, valamint az éjszakai órákban. Ebből a csapadékzónából már ott is döntően hó várható, ahol eddig inkább a folyékony halmazállapot dominált. Az északnyugati vidékeket kevésbé érintheti ez a csapadékrendszer, arrafelé gyengébben eshet - másutt a hótakaró jelentős vastagodására lehet számítani holnap reggelig. Helyenként megélénkülhet az északnyugati, északi szél, amely elsősorban az Észak-Dunántúlon, majd késő délutántól, estétől északkeleten akár hófúvást is okozhat. A csúcsérték -4 és +1 fok között alakul.
























