Bod Tamást nem támadja senki. Talán a félelem magva saját magában keresendő.
Bod Tamás azonban megtámadja azokat, akik nem értenek egyet a cikkeivel, azzal, ahogyan emberekről gondolkodik, a világot látja és láttatja.
Bod Tamás fékevesztett dühében néhány perccel ezelőtt „seggnyalónak” nevezte szerkesztőségünk hirdetésszervezőjét, aki ingerült telefonhívását fogadta. Kollégánk részéről semmi olyan nem hangzott el, amire ez lehetett volna a válasz, tulajdonképpen csak azt kérdezte meg Bod Tamástól, hogy miben segíthet neki.
Ez Bod Tamás. Nem több, nem kevesebb. Ennyi.
Bod Tamás baja az volt, hogy a Gyulai Hírlap cikket közölt Görgényi Ernő reggeli posztjából. Legközelebb kétszer átgondoljuk majd, hogy merjünk-e ilyet tenni.
Az alábbiakban mindenféle változtatás nélkül közöljük a Magyar Narancs eszét vesztett újságírójának a levelét.
Arról pedig majd írjanak mások, akik egyáltalán nincsenek kevesen, hogy Bod Tamás milyen „korrekt és esélyegyenlő” volt velük szemben, s hogyan biztosította számukra a „megszólalás lehetőségét”, amikor róluk írt ezt-azt...
Bod Tamás megint olyan dolgot kér számon másokon, amiben pont ő a leggyengébb láncszem.
Köszönjük, Tamás, hogy olvasod lapunkat!
T. Gyulai Hírlap!
Nem az volna az első, egyben korrekt és az esélyegyenlőséget biztosító lépés, hogy ilyen személyes támadás esetén keresik a másik felet (legyen az bárki) és biztosítják neki ugyanúgy a megszólalás lehetőségét?
Ezért Önök helyett cselekedve küldöm a válaszomat és legminimálisabb követelményként kérem a közlését.
GÖRGÉNYI NEM EGYELNŐ A VÁROSSAL, S TÉNYLEG NEM ADTUNK HELYT SAJTÓ-HELYREIGAZÍTÁSI KÉRELMÉNEK
A talpnyalókkal és udvari propagandistákkal körbe vett Görgényi saját Fb-oldalán – amelyről nagy bátran (lásd még: Harcosok Klubja) régen letiltott, noha soha nem szóltam hozzá – egy friss bejegyzésében nagy dérrel-dúrral bejelenti, hogy sajtó-helyreigazítási pert indított a Magyar Narancs ellen. (Amelyet, jaj, istenem, a propaganda helyi működtetője és haszonélvezője nevez propagandának?!?) Ha ezt komolyan gondolja, még rosszabb. De a hatalom torzít, esetében ez hatványozottan igaz.
Helyreigazítási kérelmének nem adtunk helyt, jöjjön a per, állunk elébe! Majd arra kérem Polgármester úr, hogy ennek végzésről/végeredményéről is számoljon be a saját maga szerint minden6ó gyulai „városvezető”. Másrészt felhívom Görgényi figyelmét, hogy ő nem egyenlő a várossal, (nagyon nem), ahogy OV sem az országgal. XIV. francia királyhoz kötik az állítólag híres kijelentést, miszerint: „Az állam én vagyok” (franciául: L’État, c’est moi). A történészek szerint ilyen badarságot a Napkirály soha nem mondott. Valószínűleg azért, mert ízlés és okosság szempontjából igen messze állt Görgényitől.
Bod Tamás, 2026. november 26.


























