Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - AM: továbbra is támogatja a kormány az élelmiszeripari fejlesztéseket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2025. november 24. 14:00
AM: továbbra is támogatja a kormány az élelmiszeripari fejlesztéseket
A támogatási kérelmek benyújtására 2025. november 27. és december 10. között nyílik lehetőség

A kormány kiemelt stratégiájának része a hazai élelmiszeripar modernizációja és versenyképességének erősítése. Az Agrárminisztérium (AM) ismét elérhetővé teszi az ezen célokat segítő felhívást a 2023-ban indult új agrártámogatási rendszer elemeként. A mostani kiírásban 20 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ezzel akár 100 millió forintos támogatási lehetőség nyílik meg az érintett vállalkozások számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.

A tárca tájékoztatása szerint a miniszter kiemelte, az Agrárminisztérium elkötelezett a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzése mellett, hiszen ez nemcsak a versenyképesség erősítésének, hanem az élelmiszer-szuverenitás biztosításának is alapfeltétele.

A Közös Agrárpolitika keretében meghirdetett felhívás célja a mezőgazdasági termékek értéknövelésének és a vállalati hatékonyság javításának támogatása. Ennek keretében többek között az üzemek működését szolgáló infrastruktúrához kapcsolódó épületek építése, fejlesztése, korszerűsítése, új gépek, eszközök és technológiák beszerzése, valamint az energiahatékonyság javítását célzó beruházások valósíthatók meg. A támogatási kérelmek benyújtására 2025. november 27. és december 10. között nyílik lehetőség – ismertette a miniszter.

Az agrártárca tavaly két pályázati felhívást is meghirdetett a hazai élelmiszeripar fejlesztésére, külön támogatási lehetőséget biztosítva a kisebb és nagyobb beruházások megvalósítására. A népszerű pályázatok esetében már több körben születtek támogatói döntések, és a tárca forrásátcsoportosítással biztosította, hogy a lehető legtöbb érintett hozzájuthasson a szükséges forráshoz.

A kérelmek feldolgozása és az előlegek kifizetése folyamatosan gyorsul: eddig 824 projekt esetében született támogatói döntés, összesen 382 milliárd forint értékben.

   

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)