Gyulai Termál FC: Kertész Dániel, Göblyös Sándor (Kolarovszki Milán), Wéber László, Zádori Krisztián, Czirok József (Vörös Barnabás), Zabari Dávid, Lestyán Lionel, Katona György (Szabó Csaba), Constantinescu dan-Marius, Trescsula Máté, Szabó Zsombor (Szabó Péter). Csere: Krnács Richárd, Füstös Krisztián, Kolarovszki Martin, Zelenyánszki László, Máris Dominik, Krajcsó Krisztián, Szántó Mihály. Vezetőedző: Ekker Attila.
A gyulai együttes értékes döntetlennel utazhatott haza a dabasi arénából, így továbbra is versenyben maradt az igencsak éles bajnoki vetélkedésben. A fürdővárosi keret a kieső helyet éppen elkerülő szegedi akadémiával találkozott a Szent Gellért Fórumban, ahol a válogatott szünet miatt visszajátszókkal megerősített gárdával mérték össze erejüket, így biztosan nem lehetett olyan kiütéses gőzelemre számítani, mint a szezonkezdet 5-1-es gyulai sikere.
A várakozásoknak megfelelően lendületes játék alakult ki a két rivális között, mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek. A 21. percben a hazai szurkolók ugorhattak talpra, amikor egy labdaszerzésből induló támadás végén Nagy Dániel juttatta a labdát a gyulai hálóba. 1-0.
A fürdővárosi gárda a félidő további részében kitartóan üldözte ellenfelét, ám gólt csak a második félidőben tudott szerezni. A kezdés után nem sokkal Szabó Péter adott be egy szögletet, amelyre Wéber László érkezett a legjobban, majd jutatta a labdát a szegedi kapuba. 1-1.
A lendületben lévő gyulai támadások a 62. percben érhettek volna góllá, ám a Czirok József felborításáért járó büntetőt nem sikerült értékesítenie az együttesnek. A 65. minutumban azonban már sikerült megszereznie a vezetést a vendégcsapatnak, amikor Zabari Dávid juttatta előnyhöz a Békés vármegyei gárdát. 1-2.
A két rivális párharca a hosszabbításban is folytatódott, amely a szegedi szurkolók örültek leginkább, hiszen a 95. percben Kertész dupla védése után Deák István egalizálta az eredményt.
A Gyulai Termál FC csapata egy ponttal utazhatott haza a szegedi arénából, amellyel a tabella harmadik fokáról várhatja az év utolsó összecsapását. A fürdővárosi gárda november 23-án, vasárnap a Vasas FC II. együttesével néz farkasszemet.

























