Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dabason folytatódik a bajnoki versenyfutás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. november 07. 11:00
Dabason folytatódik a bajnoki versenyfutás
A Gyulai Termál FC csapata a Meton-FC Dabas SE együttesének otthonában lép pályára

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Meton-FC Dabas SE együttesének otthonában lép pályára. A fürdővárosi gárda a Pest megyei gárda arénájában indulhat vissza a tabella első helye felé.

A találkozót úgyis beharangozhatnánk, hogy két hasonló cipőben járó együttes találkozik egymással, hiszen mindkét alakulat két vereségének köszönhetően csúszott le magasabb pozíciójából. Ám míg a gyulai keret már az első forduló óta állt a bajnoki lista első helyén, addig aktuális ellenfele lépésről-lépésre küzdötte fel magát a dobogó harmadik fokára.

A két rivális a tavalyi bajnokságban is találkozott egymással, mindkétszer egygólos gyulai győzelmet regisztrált a jegyzőkönyv, a bajnoki birkózás végén pedig egy gyulai ezüst és egy dabasi 11. hely született.

A vasárnapi találkozót természetesen nem az előző szezon határozza meg, hanem az, hogy az együttesek miként tudnak túllendülni az elmúlt két fordulón. A gyulai kerethez várhatóan Szabó Csaba is csatlakozni tud, így csak Máris Dominik és az eltiltását töltő Czirok József hiányzása biztos.

A gyulai gárdának minden pontra szüksége lesz a bajnoki céljainak teljesítéséhez, ehhez pedig a játékosok teljesítménye mellett, a szurkolók támogatása is jól fog jönni, akik ezúttal is el fogják kísérni a gárdát az idegenbeli találkozóra.

A két csapat november 9-én, vasárnap 13 órakor találkozik egymással Dabason.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)