Estig helyenként lehet eső, zápor, majd nyugat felől frontális csapadékrendszer érkezik – északnyugaton, nyugaton intenzív csapadék, sőt zivatarok is kialakulhatnak.
A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, az északnyugati, nyugati tájakon viharossá fokozódik.
A déli, délkeleti szél hajnaltól a Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 20 és 26 fok között, a tartósan felhős tájakon ez alatt lehet.

























