Bod Tamás és Galbács Mihály különleges kapcsolata
Illusztráció Gyulai Hírlap
„A mai napon megjelent több hamis állítás a gyulai futball ügyében, és fontosnak tartom, hogy a tények a helyükre kerüljenek!” – fogalmazott hétfői posztjában Kónya István alpolgármester, akit múlt héten tanúkét hallgatott ki a Szolnoki Járásbíróság Galbács Mihály és társa ellen indított büntetőügyben.
Mint ismert, Galbács Mihály elsőrendű és Torma Béla másodrendű vádlott ellen a Gyulai Termál FC-nél elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség.
„2020. február 28. napján a Gyulai Termál Futball Club Egyesület feljelentést tett ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás, hűtlen kezelés, sikkasztás gyanújával. A nyomozás eredményeként Galbács Mihály – korábbi egyesületi elnök – és társa a vádlottak padjára került” – idézte fel az előzményeket Kónya István.
Leszögezte: az egyesület elnökségi tagjaként továbbra is kötelessége megvédeni a gyulai futballt, a Termál FC csapatát és a szurkolók érdekeit. „Visszautasítok mindenféle csúsztatást, amelyet az ügyben a baloldali, fake news gyár megmondó emberei generálnak” – húzta alá bejegyzésében.
Az ügy további tanúkihallgatással folytatódik. „A vádlottak fölött az ítéletet majd a bíróság fogja kimondani, melyről tájékoztatni fogom a nyilvánosságot” – írta.
Görgényi Ernő polgármester is reagált a posztra. Azt írta: „Újból bíróság elé állt Galbács Mihály I. r. vádlott és Torma Béla II. r. vádlott. A vád sikkasztás, költségvetési csalás, okirat-hamisítás. Háztáji propagandistájuk, Bod Tamás most is megpróbálja mosdatni a két jómadarat. Közben csúsztat, hazudik Kónya István barátomról és rólam.”
Példaként említi, hogy a Magyar Narancs újságírója vele kapcsolatban leírja, Galbáccsal kölcsönösen feljelentették egymást rágalmazás miatt, és mindkettőjüket elmarasztalta a Békéscsabai Járásbíróság, azt viszont már „szándékosan elhallgatja”, hogy míg Galbácsot jogerősen elítélték többrendbeli rágalmazásért, addig őt másodfokon felmentette a Szegedi Törvényszék.
„Vigyázat, most már gyakorlatilag választási kampány zajlik, Bod még ennél is durvább hazugságokkal és hírhamisításokkal próbálkozik majd” – fogalmazott.

























