A szolgálatot ellátó állomány összesen 231 személyt fogott el, közülük 40 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 88 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 189 embert állítottak elő, köztük 65 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további hét személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 54 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 11 súlyos és 28 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 40 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 11 súlyos és 28 könnyű sérüléssel végződött.
























