Megnyitották a GolfGallery Clubot október 4-én, ezzel új rendezvényteremmel és büfével bővült a beltéri UV-minigolfpark.
Pikóné Tóth Henriett tulajdonos a megnyitón elmondta: a helyet tavaly májusban nyitották meg, a visszajelzések alapján pedig a helyiek és a turisták körében is népszerű, hiszen nem csupán Békés vármegyéből, de az ország több pontjáról érkeztek hozzájuk, sőt, már visszatérő vendégeik is voltak.
Kiemelte: a nyitás óta több mint 8 ezren keresték fel a minigolfparkot.
Hozzátette: a bővítés során kialakítottak egy rendezvénytermet, valamint egy büfét. A terveik szerint zenés-táncos esteket és kulturális rendezvényeket is fognak szervezni, emellett társasjátékokkal is várják az érdeklődőket. A klubot nyitvatartási időben bárki felkeresheti.
A megjelenteket köszöntötte Görgényi Ernő polgármester is, aki úgy fogalmazott, a GolfGallery a bizonyítéka annak, hogy egy családi vállalkozást is lehet sikeresen üzemeltetni.
A megnyitón Kéri László, a helyiség falain található festmények alkotója beszélt a képekről, majd DJ Szeera szórakoztatta a vendégeket.





























