Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A „REGIOSTARS 2025” legjobbjai között a gyulai alkotók filmje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2025. szeptember 22. 15:30
A „REGIOSTARS 2025” legjobbjai között a gyulai alkotók filmje
Versenyben a közönségdíjért a Toldi

2008 óta az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) minden évben megszervezi a REGIOSTARS-díjakat. Ezek a díjak mára az európai kiválóság védjegyévé váltak azoknak az EU által finanszírozott projekteknek az elismerésére, amelyek kézzelfoghatóan bizonyítják a regionális fejlesztés hatását és befogadó jellegét, mely projektek az emberek és a közösségek javát szolgálják – tájékoztatta lapunkat Hajnal Edit városmarketing referens.

Mint írta, idén 266 pályázatot nyújtottak be, melyek közül a zsűri az első értékelési fordulót követően, a 25 kiemelkedő döntős közé választotta a Gyula és Nagyszalonta városok korábbi kulturális és művészeti projektjét (ROHU 280 Co-cultured A szerk.), mely során megszületett a Toldi című film.

Mint írta, szavazatával bárki támogathatja „a határon átnyúló projektünk gyümölcsét, a Toldi filmet, mely létrejötte óta hazai filmfesztiválokon döntősként szerepelt, számos magyarországi és romániai vetítés, közösségtalálkozó és workshop során meghódította a szíveket a határ mindkét oldalán. Legyen a mi Toldink Európa legjobbja a régiók versenyén!”

Szavazni október 15-ig ezen a linken lehet: https://tinyurl.com/5b878mkw (Görgessen le az oldal aljára, és kattintson a „Vote for this project” gombra)

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)