Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai játékossal a keretében utazott Szerbiába a magyar U19-es válogatott

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2025. szeptember 05. 17:00
Gyulai játékossal a keretében utazott Szerbiába a magyar U19-es válogatott
Vörös Barnabás nem először húzhatta magára a válogatott mezt

A Gyulai Termál FC támadójával, Vörös Barnabással a soraiban érkezett Szerbiába az U19-es magyar labdarúgó-válogatott.

A klub közlése szerint a korosztályos válogatott összetartása a szerbiai torna előtt Szegeden kezdődött. A csapat szeptember 3-án utazott Szabadkára, ahol Portugália, Szerbia, majd Montenegró ellen lép pályára.

A fiatal gyulai játékos nem először húzhatta magára a válogatott mezt, korábban a Svájc ellen is a keret tagja volt, majd Szerbia ellen meg is szerezte első találatát a nemzeti színekben.

Az U19-es válogatott kerete:

Kapusok: Bozó Mirkó (Puskás Akadémia), Kocsis Botond (ETO FC), Papp Lőrinc (Budapest Honvéd-MFA). Védők: Bolgár Botond (Kecskemét), Horváth Tamás (Videoton), Lakatos Noel (Ingolstadt), Mona Árpád (Karcag), Pál Barna (Puskás Akadémia), Szakos Bence (DVTK), Tercza Gergő (DVSC), Vitályos Viktor (MTK). Középpályások: Décsy Ádám (ETO FC), Hős Zsombor (Vasas Kubala Akadémia), Madarász Ádám (FTC), Somogyi Ádám (Budapest Honvéd-MFA). Támadók: Barkóczi Barnabás (Vasas Kubala Akadémia), Egri Imre (DVSC), Kovács Bendegúz (AZ), Kugyela Zalán (Torino), Kun Ákos (Szeged), Mondovics Kevin (Puskás Akadémia), Szép Márton (Bayer Leverkusen) és Vörös Barnabás (Gyulai Termál FC).

Menetrend: szeptember 4., csütörtök Portugália–Magyarország, Zenta, 16.30, szeptember 6., szombat Szerbia–Magyarország, Szabadka, 17 óra, szeptember 9., kedd Magyarország–Montenegró, Topolya, 15 óra.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)