Fotó: beküldött fotó
Az ország minden pontjáról érkeznek veterán autók szombaton Gyulára, a 44-es főúton található M44 Truck Centerbe, ahol veterán járműves családi napot tartanak. Az ingyenesen látogatható rendezvény azért is különleges, mert egy 16 éves kunágotai fiatal szervezi.
Gőböly György lapunknak felidézte, nagyon sok veterán autós találkozón járt már, ez ösztönözte arra, hogy egy sajátot is szervezzen. Szülei támogatták az ötletet, így tavaly, szűkebb körben, megrendezte az első eseményt, aminek nagyon pozitív volt a fogadtatása.
Mint mondta, tudomása szerint Békés vármegyében ez az egyetlen olyan veterán járműves találkozó, amelyet családi rendezvényként szerveznek, gyerekeknek és felnőtteknek is szóló programokkal.
Azt is megtudtuk, többek között Szegedről, Mórahalomról, Budapestről, Százhalombattáról, Debrecenből és Egerből érkeznek veterán autók a gyulai helyszínre, ahol egy Rába szerelvény is látható lesz a Hungarocamion flottájából. A hazai rábások csapatának köszönhetően emellett élményautózni is lehet majd Rábával.
A rendezvényen gyerekeknek szóló ügyességi versenyekkel, gumidobó, kerékcsere-, virslievő és traktorhúzó versennyel, retró kvízekkel, diszkókkal, tűzoltós meglepetéseseménnyel és tűzijátékkal is várják az érdeklődőket, de lesz lovaglási lehetőség, ugrálóvár és arcfestés is.
Fotó: beküldött fotó
A találkozót szervező Gőböly György azt is elmesélte, 11-12 éves korában kezdett el veterán autókat szerelgetni édesapja Moszkvicsokkal foglalkozó barátjánál, azóta nagy szerelmese a műfajnak. Jelenleg öt saját veterán autót tartanak otthon, egy 1994-es Moszkvics Alekót, egy 1970-es és egy 1971-es 426-os Moszkvics kombit, egy 1982-es kétütemű, kormányváltós, 353W-s, valamint egy 1985-ös kormányváltós, kétütemű Wartburgot, továbbá egy 1984-es sátras Skif futót. Közülük hárommal közlekedni is lehet, három pedig felújítás alatt áll.
– Tizenhat évesen minden pénzem ebbe ölöm, ez az életem – fogalmazott az okleveles szoftverfejlesztő szakon tanuló fiatalember, aki a ballagására kapott pénzt is veterán autóba fektette. Azt is elárulta, később egy platós Rába kamiont is szeretne vásárolni, és nagy álma, hogy legyen egy hatalmas csarnoka tele karbantartott, működőképes veterán autókkal.



























