Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szomszédvári derbi a harmadosztályú bajnokságban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2025. augusztus 30. 12:51
Szomszédvári derbi a harmadosztályú bajnokságban
A Gyulai Termál FC Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét látja vendégül

A Gyulai Termál FC az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, augusztus 31-én a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét látja vendégül. A szomszédvári gárdák összecsapása igazi futballcsemegének ígérkezik a vármegyei futballszurkolók számára.

A két rivális eltérő mérleggel érkezik a találkozóra. Amíg a gyulai keret magabiztosan gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat szegedi ellenfelével szemben, addig a lila-fehér gárda egygólos vereséget szenvedett monori riválisától – olvasható a gyulai klub előzetesében.

A mérkőzés azért is különlegesnek mondható, mert a fürdővárosi csapat több tagja is megjárta a vármegyeszékhely egyesületét vagy annak akadémiáját. A keretből például Máris Dominik, Göblyös Sándor, Koralovszki Milán és Koralovszki Martin játékosként, Lászik Milán pedig edzőként dolgozott a békéscsabai utánpótlásban. Szabó Csaba, Krnács Richárd, illetve a korábbi NB III.-as gólkirály, Zádori Krisztián pedig nemrég még a lilák felnőttcsapatát erősítette.

A gyulai gárdának ezúttal is lesznek hiányzói. Szabó PéterPintér Norbert és Constentinescu Dan-Marius még nem léphet pályára, de az így is erős hazai keretnek papíron hoznia kell a bajnoki címhez vezető úthoz elengedhetetlen győzelmet.

A mérkőzés 16.30-kor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelep Himer-centerpályáján, így a szurkolók időben átérhetnek az NB II.-es lila-fehér gárda Budafok elleni találkozójára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)