Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt nyitották meg a Gamma Trans Kft. új telephelyét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2025. augusztus 28. 12:00
Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt nyitották meg a Gamma Trans Kft. új telephelyét
Évforduló

10 évvel ezelőtt, 2015. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között nyílt meg a Gamma Trans Kft. új telephelye a Csabai úton. Görgényi Ernő polgármester és Lipcsei Attila ügyvezető közösen vágta át a nemzeti színű szalagot. Elhangzott: a komplex autószerviz nemcsak személygépjárművek, haszongépjárművek és nyerges vontatók javítását, karbantartását vállalja, de az autókozmetikában a gépjárművek tisztítását is elvégzi. Mint kiderült, a családi vállalkozás telephelye két épületből áll: a kisebb épületben a szállítmányozási teendőket látják el, a csarnokban az autószerviz és az autókozmetika működik. A beruházás saját tőkéből valósult meg, 80 millió forintba került. Az ügyfeleket szeptember 1-jétől fogadta a szerviz.

lipcsei attila, a cég ügyvezetője a megnyitón

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)