Könyvtár
Június 12-én, csütörtökön nyitják meg a Kossuth téren a 96. Ünnepi Könyvhéthez és a 24. Gyermekkönyvnapokhoz kapcsolódó gyulai rendezvényt. 16.45-től a Chained együttes zenél, 17.30-tól Kónya István alpolgármester mond köszöntőt, majd Szécsi Noémi József Attila-díjas író megnyitóbeszédet. A szerzővel 18.30-tól a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban találkozhatnak az érdeklődők. Június 13-án, pénteken 11 órától Bodor Panna gyermekkönyvíró lesz a vendége a könyvtárnak; 18 órától pedig John P. Drummer író, a Trianon-küldetés című kötet szerzője. Június 16-án, hétfőn 18 órától Kiss László író Mindig, ha jön az este című kötetéről beszélgetnek a bibliotékában. Június 17-én, kedden 12 órától Kiss László Kispecások kézikönyve című kötetét mutatják be az 5. számú általános iskolában. Június 17-én, kedden 18 órától Pete Miklós László A fáraó átka című könyvéről beszélgetnek a könyvtárban. Június 18-án, szerdán 18 órától Farkas Wellman Éva József Attila-díjas költő Ide siettél hát – válogatott versek című könyvét mutatják be a bibliotékában. Valamennyi program ingyenesen látogatható. Június 11-én, 12-én és 13-án, szerdán, csütörtökön és pénteken 11 és 12 óra között csoportos sétára várják az érdeklődőket a könyvtár japánkertjébe. Foglalás és jegyvásárlás: előző nap 17 óráig a Tourinform Irodában vagy a jegy.hu oldalon. A részvételi díj 2000 forint, Visitgyula Carddal 1600 forint. Június 21-ig tekinthető meg a Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából nyílt plakátkiállítás a könyvtár földszinti folyosóján.
Városháza
Június 13-án, pénteken 19 órától a díszterembe várják az érdeklődőket a Liszt–Erkel ünnepi hangversenyre, melyet az Amerikai Liszt Társaság és az Erkel Ferenc Társaság szervez.
Elixbeer Sörfőzde
Június 11-én, 12-én és 13-án, szerdán, csütörtökön és pénteken 18.30-tól főzdelátogatásra és sörkóstolóra várják az érdeklődőket. Foglalás és jegyvásárlás: előző nap 17 óráig a Tourinform Irodában. Elérhetőség: +36-66/561-681. Részvételi díj: 8300 forint, Visit Gyula Carddal 7500 forint.
La Sposa Caffe
Június 13-án, pénteken 18 órától a Hunyadi című filmben Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellért színésszel beszélget Dombovári Vanda. Jegyek elővételben kaphatók a La Sposa Cafféban 12 900 forintért, az ár magában foglalja egy háromfogásos vacsora árát is. Június 14-én, szombaton 15.30 és 19 óra között kovászospizza- és focacciaworkshopot tartanak. Részvételi díj: 24 900 forint.
Német zenekar koncertje
Június 13-án, pénteken 20.30-tól a Rondellában, június 14-én, szombaton 18 órától a Világóránál lép fel a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar.
Hídfő Fesztivál
Június 13-án, pénteken 20 órától a Post Analog Disorder és a Z Moss Smith koncertezik a Hídfőben.
Gyulavári Kastélynapok
Június 14–15. között rendezi meg a XII. Gyulavári Kastélynapokat a gyulavári kastély parkjában az Erkel Nonprofit Kft. és Gyula Város Önkormányzata. Az érdeklődőket hagyományos főzőversennyel, kispályás labdarúgótornával, vidámparkkal, zenés-táncos bemutatókkal, koncertekkel, retró diszkóval, tűzijátékkal is várják. A részletes programsor a visitgyula.com oldalon is megtalálható.
Gyulai Várfürdő
Június 14-én, szombaton 20.30 és 24 óra között éjszakai wellnessfürdőzésre várja a vendégeket a Gyulai Várfürdő. A látogatók a dögönyözős, a polip- és az árnyékolós medencét, valamint a Castello szaunaparkot használhatják. A felöntések 20.45-kor, 21.30-kor és 22.30-kor a Panoráma szaunában, 21, 22 és 23 órakor a Bástya szaunában érhetők el. Az éjszakai wellness belépőjegye 2800 forintba kerül, a felöntések ára pedig egy főnek 500 forint egy alkalomra. A fürdőbe belépni a téli főbejáraton keresztül lehet.
Levéltár
Június 15-ig látható a Rodostóra nyíló ablak című időszaki kiállítás az MNL Békés Vármegyei Levéltárában.
Tájvízház
Június 20-ig látható az Albán kaland című kiállítás.
Kohán Képtár
Szeptember 14-ig látható A grafikus báró – Schell József. Kiállítás a természet és a nemesi sors találkozásáról című időszaki tárlat.