Utóbbi országrészben többfelé valószínű csapadék, míg a front mentén, illetve annak előterében zivatarok is kialakulhatnak. A délnyugati szél többfelé megélénkül, megerősödik, majd az északnyugatira forduló szél a front mögött átmenetileg több helyen viharossá is fokozódik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 36 fok között várható, északnyugaton mérhetjük az legalacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket. A front mögött napközben gyorsan csökken a hőmérséklet.
A hét utolsó napján tetőzik a hőség
A HungaroMet NZrt. jelenti
Nagyrészt napos, gomolyfelhős idő várható, de északnyugat felől hidegfront érkezik, amely napközben főként az északnyugati tájakon okozhat – néhol tartósan – felhős időt.