Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Magabiztos győzelemmel tartja a lépést a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. április 29. 10:00
Magabiztos győzelemmel tartja a lépést a gyulai focicsapat
Gyulai Termál FC–Budapest Honvéd FC II. 2-0 (0-0)

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Budapest Honvéd II. együttesét látta vendégül. A fürdővárosi gárda magabiztosan utasította maga mögé riválisát, így továbbra is versenyben van a bajnoki címért.

Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Szabó Péter, Nagy Sándor (Krajcsó Krisztián), Wéber László, Zabari Dávid, Sztankó László, Zelenyánszki László (Katona György), Szabó Zsombor, Vörös Barnabás, Csicsely János (Czirok József), Zádori Krisztián. Csere: Kertész Dániel, Kukla Zsombor, Szilágyi Dávid, Kepenyes Ármin, Kepenyes Endre, Malkócs Marcell. Vezetőedző: Ekker Attila.

A fürdővárosi együttes az előző fordulót győzelemmel zárta, így továbbra is harcban áll a bajnoki címért. Ekker Attila kerete a hazai fordulóban a Budapest Honvéd FC II. gárdájával találkozott, amelytől ősszel négygólos vereséget szenvedett a fővárosban.

A gyulai csapat ennek jegyében kezdte a találkozót, Sztankó László már a második percben megtornáztatta a vendég hálóőrt, majd Zádori Krisztián és Csicsely János is célba vehette a Honvéd kapuját. A hazai gárda hatékonyan irányította a találkozót, sorra dolgozta ki a lehetőségeket. A vendégcsapat próbálta megfékezni a gyulai támadásokat, emellett pedig hébe-hóba el is jutott a gyulai kapu elé, ám komolyabb veszélyt nem tudott okozni.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fordulás után még nagyobb fokozatba kapcsolt a hazai keret, érezni lehetett, hogy „benne van a gól a levegőben”. A sorra kidolgozott gyulai helyzetek a 68. percben érettek góllá, amikor Zabari Dávid beadását Zádori Krisztián juttatta akrobatikus mozdulattal a hálóba. 1-0.

A telt házas mérkőzést produkáló hazai szurkolók újabb gólra biztatták kedvenceiket. A második találat a 89. percben meg is érkezett, amikor Czirok József fülelt le egy hosszú indítást, majd védőjét lesprintelve lőtte ki a hosszú sarkot. 2-0.

A Gyulai Termál FC csapata tizenhatodik győzelmével a tabella harmadik helyéről, az éllovastól két pontnyi hátrányban utazhat május 4-én a martfűi arénába.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)