A szolgálatot ellátó állomány összesen 207 személyt fogott el, közülük 37 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 83 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 231 embert állítottak elő, köztük 114 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 97 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 3 súlyos és 13 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 17 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 3 súlyos és 13 könnyű sérüléssel végződött.