Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Keddtől mindenütt feloldja a tűzgyújtási tilalmat a Nébih

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2025. március 17. 17:30
Keddtől mindenütt feloldja a tűzgyújtási tilalmat a Nébih

Keddtől Magyarországon sehol nem marad érvényben a tűzgyújtási tilalom – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságával egyeztetett intézkedést a biomasszát átnedvesítő csapadékos időjárással indokolták, emiatt ugyanis nem fenyeget tűzveszély Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében sem. Jelenleg már csak ezeken a területeken érvényes a tilalom, a körültekintés ugyanakkor továbbra is indokolt mindenütt – írták.

Hangsúlyozták, hogy a a tűzgyújtásra vonatkozó előírásokat továbbra is be kell tartani, erdőkben csak kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben lehet tüzet rakni úgy, hogy a környezetet ne veszélyeztesse. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után gondosan el kell oltani. Pillanatnyi odafigyeléssel akár többhetes tűzoltás és évtizedes helyreállítás előzhető meg – tették hozzá.

A tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu honlap tájékoztat részletesen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)