Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dokumentumfilmet készítettek Erkel Ferencről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. március 14. 16:25
Dokumentumfilmet készítettek Erkel Ferencről
Az alkotás filmszemléken is bemutatkozhat

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A mi Erkelünk címmel készítettek dokumentumfilmet Erkel Ferencről – jelentették be március 14-én az Erkel Ferenc Emlékházban.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: 2024 májusában a Vidéki Múzeumok Szövetsége tájékoztatta őket arról, hogy történelmi dokumentumfilmek készítésére írtak ki pályázatot.

Kiemelte: Szappanos Gábor történész, a gyulai vár szakmai vezetője írta meg a forgatókönyvét az Erkel Ferencről szóló filmnek, amelyet néhány héttel később pozitívan bíráltak el.

Mint mondta, a filmet ma egy zártkörű rendezvény keretében mutatják be az Almásy-kastélyban. A zárt eseményre azért van szükség, mert a készítők szeretnék filmfesztiválokon elindítani az alkotást, néhánynak pedig feltétele, hogy a verseny előtt ne legyen nyilvános bemutató.

Hozzátette: a 80 perces alkotásból készülni fog egy 30-40 perces kivonat is, amelyet tanórák keretében fognak bemutatni iskolásoknak.

Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a zeneszerző leszármazottja online kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba. Megtudtuk, a forgatás Gyulán kezdődött el, a film munkacíme még A gyulai Erkel is volt, de úgy gondolták, hogy szélesebb körben kell bemutatni a zeneszerzőt, ezért forgattak még Budapesten, Budakeszin és Debrecenben is.

váradi jános

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Aláhúzta: a dokumentumfilm narrációjára tavaly a nemrégiben elhunyt Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt kérték fel, aki azonnal igent mondott a megkeresésre.

Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, Gyula  város polgárainak az egyik legszebb küldetése Erkel Ferenc emlékezetének az éltetése, ennek a missziónak a legújabb eredménye a dokumentumfilm, amely egy hatalmas  összefogás eredménye.

Váradi János rendező elmondta, a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány azért jött létre, hogy hasonló műveket készítsenek. A történelmi filmek készítéséről szóló pályázatot három éve alapították meg.

Szappanos Gábor hangsúlyozta: a céljuk az volt, hogy Erkel Ferenc életének mindenki által jól ismert állomásain kívül azokat is bemutassák, amelyek kevesebb figyelmet kapnak, így például a kezdeti gyulai éveket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)