Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felújítják a városerdei Fő utcát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. március 12. 14:51
Felújítják a városerdei Fő utcát
A beruházásra 100 millió forintot nyert el az önkormányzat

Felújítják a városerdei Fő utcát – jelentette be Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester a városvezető hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban.

Görgényi Ernő elmondta: a TOP Plusz program keretében tavaly nyáron jelent meg egy pályázat, amely által felújíthatnák Városerdő legforgalmasabb útját.

Kiemelte: megérkezett a támogatói okirat, amelynek értelmében 100 millió forintot nyert el a gyulai önkormányzat a beruházásra.

A polgármester hozzátette: a megszokott gyulai menetrend szerint a felújítási munkálatok előtt kicserélik a közműveket, ezzel elkerülve, hogy egy esetleges csőtörés miatt fel kelljen bontani a frissen elkészült utat.

Alt Norbert úgy fogalmazott, hosszú évek előkészítő munkájának gyümölcse az elnyert pályázati forrás.

Kifejtette: a következő lépésben megkapják a támogatói szerződést, amelyet a nyílt közbeszerzési eljárás fog követni, amelynek eredménye után kezdődhet a munka.

Görgényi Ernő véleménye szerint a felújítás jövő tavasszal kezdődhet el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)