Az újoncok a kecskemétiek elleni mérkőzéssel nyitottak, majd némi pihenő után a szentesi alakulattal játszottak.
Csabai Zoltán, a gyerekek egyik edzője a mérkőzések után elmondta: betegségek miatt a legutóbbi fordulóhoz képest jócskán változott a névsoruk.
– Az első mérkőzésen a Kecskemét ellen nem a megszokott első negyedes erős sorral, majd a második etapos kispados sorral álltunk ki, hanem két egyforma erősségű gárdát küldtünk vízbe. Jól is jöttünk ki ebből, ugyanis valamennyi negyedben több gólt dobtunk, mint ellenfelünk. A második derbin, a Szentes ellen már visszaálltunk a régi módira, ugyanis a Kurca-partiaknak nagyon erős első soruk van. Az első negyedben alig tudtak ellépni tőlünk, a másodikban már jobban, de ekkor is láttunk sok pozitív dolgot. Végül is két jó mérkőzést játszottunk különböző taktikával, ami nagyban segítette a gyerekeket a fejlődésben – fejtette ki.
A mórahalmi meccseken a következők játszottak: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Kassai Péter, Kiszely Milán, Matei Olivér, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szirbuly Ádám.