Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Tűznél segítő és Gyulán autókat rongáló embert lebuktató rendőröket tüntetett ki Vörös Ferenc Békés vármegyei rendőrfőkapitány, a Szent György-emlékplaketteket szerdán Hudák Pál vármegyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes adta át – számoltak be róla a vármegyei főkapitányság közösségi oldalán.
Elismerésben részesült Novákné Csébi Anikó, a Gyulai Rendőrkapitányság őrmestere, aki február 10-én egy kétegyházi tűzesetnél segített. Kollégájával egy kigyulladt ház oltásában vett részt, és kivitt a házból egy nőt, aki az értékeiért ment vissza a lángok közé, a sűrű füstbe.
Ugyancsak kitüntették Szabó Alexet és Martyin Tivadart, a Gyulai Rendőrkapitányság rendőr őrmestereit, valamint Novák Tamás járőrképző akadémiai hallgatót, az egyik budapesti rendőrkapitányság próbaidős őrmesterét, akik azonosították azt a férfit, aki január 31-én késő este Gyulán, a Bárdos és az Álmos vezér utcában több parkoló autót megrongált. Novák Tamás az eset után két héttel, szabadidejében, látott egy négyfős társaságot, amelynek egyik tagja gyanús volt neki. Hívta a városban szolgálatban lévő rendőröket, közben követte a csoportot. Igazoltatták őket, feljegyezték a gyanús alak adatait, majd egyeztettek a bűnügyi szolgálattal. Kiderült, hogy a többeknek kárt okozó gyulai férfit buktatták le, az illető be is ismerte, hogy ő volt a rongáló garázda.
(Szabó Alex nem tudott részt venni a díjátadó ünnepségen – a Szerk.)