Gyulasport NKft.: Juhász Panni, Szalai Noémi, Kovács Szófia 11(1), Kertes Sarolta 7, Tarkovács Réka 5, Doktor Zoé 3, Tarkovács Dorka 3, Mészáros Anikó, Miklya Nóra, Makra Zita, Gál Csenge. Edző: Zöldi-Tóth Katalin
A gyulaiak a második helyről, amíg a hódmezővásárhelyiek a harmadik helyről várták a mérkőzést. Az őszi fordulóban a gyulai lányok 32-25-ös győzelemmel zárták az odavágót.
Jól kezdték a mérkőzést a fürdővárosi kézisek, de a 24. percben kiegyenlítettek vendégek, ettől fogva már csak ők vezettek, hol eggyel, hol kettővel. A gyulai lányok igyekeztek, futottak az eredmény után, de sajnos nem sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez. A hazaiak részéről sok volt a pontatlan lövés, így végül a Hódmezővásárhely három góllal múlta felül a gyulai csapatot.
– Igazán szoros mérkőzést játszottunk, és úgy érzem, sokáig jól tartottuk magunkat. Azonban a második félidőben sajnos több buta hibát is elkövettünk, amelyek megnehezítették a dolgunkat. Emellett a kihagyott ziccerek egy ilyen kiélezett találkozón nem férnek bele. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, és még koncentráltabban kell játszanunk a következő mérkőzésen – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Gyulasport NKft. a vereség ellenére maradt a tabella második helyén, a Hódmezővásárhely követi őket a harmadik helyen, de ők egy meccsel kevesebbet játszottak. A fürdővárosi csapat a következő fordulóban, március 1-jén a Békéscsabai Belvárosi DSK gárdáját fogadja hazai pályán.