Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elindult a honvédelem tantárgy oktatása a GYSZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2024. szeptember 25. 16:10
Elindult a honvédelem tantárgy oktatása a GYSZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában
A gyakorlati fókuszú oktatás keretében a fiatalok praktikus ismereteket szerezhetnek

Idén szeptemberben elindult a honvédelem tantárgy oktatása a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern-iskolájában. Országszerte 141 középiskolában 15 000 diák kezdte meg a tantárgy tanulását. Az általános honvédelmi nevelés az iskolák egyik fontos feladata, melynek teljesítéséhez a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség nyújt segítséget.

A honvédelem tantárgy oktatásának nem célja a a tanulók katonai pályára irányítása, csupán annak elősegítése, hogy a hazájuk iránt elkötelezett, gyakorlati honvédelmi ismeretekkel rendelkező, felelős állampolgárokká váljanak.

A képzés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok általános ismereteik mellett átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről.

A tantárgyat egy éven át tanulják a diákok a 9. évfolyamon, heti egy tanórában. A gyakorlati fókuszú oktatás keretében – mely 18 óra elméleti és 18 óra gyakorlati foglalkozásból áll – a fiatalok a mindennapi életben használható, praktikus ismereteket szerezhetnek. A tanórákat igény szerint délutáni, szabadidős foglalkozások egészíthetik ki.

A tantárgyat a Honvédelmi Minisztérium által biztosított, független szakértők bevonásával kiválasztott és felkészített, megfelelő pedagógiai és pszichológiai kompetenciákkal rendelkező katona oktatók tanítják, akiknek a tananyag a kisujjukban van, s nem csak ismerik a katonai életpályát, de járják is ezt az utat. A katona oktatók elkötelezettek az iránt, amit csinálnak. A Magyar Honvédség személyi állományához tartozó szakemberek az iskola egyéb honvédelmi nevelési tevékenységében is részt vesznek, például szakkörök, iskolán kívüli szabadidős programok, tanulmányi kirándulások és táborok szervezésében, lebonyolításában, valamint versenyekre való felkészítésben, ünnepségek szervezésében.
A katona oktatókat a tanév során a honvédelmi tárca által biztosított mentorok támogatják szakmailag.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)