Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csapatként győzték le riválisukat a gyulai focisták

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. szeptember 09. 11:30
Csapatként győzték le riválisukat a gyulai focisták
Gyulai Termál FC–Tiszakécskei LC 2–0 (1–0)

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokságban szereplő Gyulai Termál FC csapata a hetedik fordulóban a Tiszakécskei LC gárdáját fogadta szeptember 8-án az Id. Christián László Városi Sporttelepen. Az Ekker Attila vezette fürdővárosi együttes a tabella második helyén álló riválisát győzte le nagy csatában.

Fotó: Bimbó Lajos

Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Wéber László, Csicsely János (Malkócs Marcell), Szabó Péter, Zelenyánszki László, Czirok József (Ilyés Tamás), Zabari Dávid, Vörös Barnabás (Szilágyi Dávid), Krajcsó Krisztián (Geigert Norbert), Katona György (Kukla Zsombor), Szabó Zsombor. Csere: Kertész Dániel, Dolezsán Dávid, Kovács Zsolt és Varga Tamás. Vezetőedző: Ekker Attila. 

A gyulai együttes az előző fordulóban 1-2-es eredménnyel győzte le dabasi ellenfelét, így a mezőny negyedik helyéről várhatta a nehéz feladatnak ígérkező hazai találkozót.  

A fürdővárosi gárda lendületesen kezdte az összecsapást, taktikusan felépített játékával és kiválóan működő védekezésével már az első húsz percben eldönthette volna a találkozót. A 22. percben azután megtört a jég, amikor Krajcsó szabadrúgása talált utat a tiszakécskei kapuba. (1–0) 

Fotó: Bimbó Lajos

A szünet után megváltozott a játék képe, a vendégcsapat minden erejét beleadva próbált kiegyenlíteni, ám vagy a kiválóan működő védelem, vagy Füstös Krisztián kapusteljesítménye állta útját. A fellazult tiszakécskei védelemnek az utolsó húsz percben több gyulai rohamot is fel kellett tartóztatnia, ám a 85. percben már Prokop kapus sem tudta megállítani a Geiger Norbert által szöktetett Czirok Józsefet, aki okosan helyezett góljával eldöntötte a három pont sorsát. (2–0) 

A vendégegyüttes az utolsó utáni percig rohamozta a fürdővárosi kaput, ám a lefújást jelző sípszóig nem tudta bevenni. 

A Gyulai Termál FC csapata győzelmével fellépett a tabella második helyére, a következő fordulóban pedig a közvetlen rivális Szegedi VSE-G-FALC KFT. otthonában lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)