Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Varga Aleksandart köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2024. szeptember 06. 13:55
Varga Aleksandart köszöntötték 90. születésnapján
Az ünnepelt szerint a hosszú élet titka a megfelelő életmód és a sport

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Varga Aleksandart köszöntötte kilencvendik születésnapján, szeptember 6-án Timár Andrea aljegyző és Boros Tamás, a mérnöki osztály vezetője.

Az ünnepelt 1934-ben született Zsablyán, Jugoszláviában. Szegény családban nőtt fel, öten voltak testvérek. Szülőfalujából kitoloncolták őket, akkor kezdett mesterséget tanulni, kovács lett.

A katonaság után lakatosként dolgozott, 35 éves korában Németországba költözött, ahol az Opel-gyár munkatársa lett. 1997-ben vonult nyugdíjba, ezután 20 évig Balatonszárszón élt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Feleségével két gyermekük született, később két unokával és hat dédunokával bővült a család.

Aleksandar bácsi nagyon szerette a sportot, 30 évig futball-játékvezető volt. A mai napig sportol, szeret futni, asztaliteniszezni.

Véleménye szerint a hosszú élet titka a megfelelő életmód és a sport.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)